Felettem egy őrszem
Bújócskáztunk te meg én.
A Hold sarlója fényes
formába önti a napom,
beindulnak a gondolatok.
Házam előtt egy öreg Strázsa,
kiismerte már titkaim, érzi
minden rezdülésem születését;
türelemmel várja a végét.
Ő lesz majd a menedék,
kőbe-fába vési szeret,
nálam marad vendégségbe.
2019. november 30.
*
Kérdés
Már megszokhattad volna rosszaságomat,
csak annyi, mint egy kis piszok a köröm alatt,
de fölöttébb nincs semmi komoly és alantabb
már nem is lehetnék, ha hagynám magam.
Megszokhattad volna - a végén majd mosolygok,
hogy jól érezzem mikor felszabadul a tüdőm;
nem kéne feszíteni a húrokat, hagyd,
hogy maguktól zenéljenek, de rohan az idő.
Nincs tekintettel rám, te is vele tartasz,
üres lesz a szobám - ki marad majd mellettem?
( Maholnap egy születő bárány, ha akar
elvarázsol és együtt megyünk tovább?)
( Ihlette: Fodor Ákos: Egy hálaadás c. verse )
2019. november 19.
*
Levél az álomnak
Jóleső érzésként kerüljek hatalmad alá,
törölj el minden rossz emléket,
hogy kábultságom mély kútjának tükrét
tisztán láthassam, a homályba vesző
leveleket újra elolvasnám.
A természet téli álomra készül,
nem zavarja semmi az elmúlást,
Földanya mindennek gondját viseli,
kötényét a friss búzára teríti,
hogy téli álmunkat betakarja,
de a tavasz újjáéleszt mindnyájunkat,
hogy együtt érjünk kalásszá
és örülhessünk a kikeletnek,
mikor a szél játszani kezd a rügyekkel...
soha ne eressz el üres kezekkel.
2019.november 8.
*
Mondanám
"Szeretni foglak tegnapig"
mibenlétünket megtaláltuk,
egy az univerzumunk és
az egymásra utaltságunk.
Béke veled - mondanám,
de a tegnap is a holnapba
költözik, megelőz minket,
szerelmünk puha subáját
a hosszú őszre teríti,
látjuk délibáb képeit,
rohannak - hozzák-viszik
a tavaszt - egyik kézzel
elérlek, a másik vágyja,
hogy körbeérje illatod.
A télnek elsuttogom,
hogy a kapunál vártalak,
szólt a csengő - mielőtt
beléptem volna a házba,
de nem fordult a zár,
körül leng majd az aurám.
Kihűlt helyem se keresd,
sietnem kellett, majd holnap
az aszfalt szürkék világlani
fognak - nefelejcs kék színbe
öltözöm, feltűnő leszek - te is.
"Szerelem ez? Alighanem."
(Idézet: Baranyi Ferenc: Non-sens c.verséből)
2019. november 5.
Ősszel
Az árnyéké lesz a főszerep, fejemet ölébe hajtom,
indák és vadszőlő levelek, meggypiros pompa;
felkúsznak a magasba - csodálom
e földi ragyogást rozsdafarkú énekével
fűszerezi az indián nyárt -
búcsúzni készül, de még marasztalnak
a szentek és a nap koszorúzza az élőket,
lombsátra kitárja - meztelenségünket.
Nem hiábavaló, mégis fájlalom az elmúlást,
de újjászületés lesz a megváltás.
Felszáll majd szívemből a dal,
egy őszinte szó, a Mi - kit akar a Lá
vele rímpárba kerül a Fá
majd rájön a Szó.
Nem fáj.
2019. október 27.
*
Hisz
Üresen ásít a pohár az asztalon
árnyék ül a füvön
mélyre hatol minden tekintet
borzongás fut át az arcokon -
ilyen lenne az ősz elbátorítana
az elmúlt nyártól pedig elérhető
közelségben rezegteti a fényeket
megpihen a kerti padon
homályos szeme rám tekint
felmelegszik tőle a lélek hisz
jövőre elölről kezdjük az egészet
(képletes kérdés 2. változat)
*
Képletes kérdés
Üresen ásít a pohár az asztalon
árnyék ül a füvön
mélyre hatol minden tekintet
borzongás fut át az arcokon
Ilyen lenne az ősz
elbátorítana az elmúlt nyártól
mikor hangorkánja közelít
rezegteti a fáradt fényeket
Ülök a kerti padon
hagyom szétterülni vállamon
felmelegszik tőle a lélek ha
jövőre elölről kezdjük az egészet
2019. október 16.
Ott vagyok
Felkapott a szél
vissza se nézett
futólag se állt velem szóba
csak rázkódtam kocsiján
kértem vigyen vissza
a kiindulási pontra
kipirult volt zizegett
izzadtságcseppek
csorogtak a hátán
gondolta hogy a Nap
majd felitatja
mielőtt bezárja kapuját
A szél étlen-szomjan
csak tette a dolgát
elmélázott egy kicsit
a sok csillaggyereknek
még kiszellőzteti vánkosát
és mikor a Hold felkel
ragyogásukba temetkezik
hogy megnyugodjon lelke
aztán észrevett
még én is ott vagyok
2019. szeptember 30.
*
Egyszerűbb lenne ha
Virágvasárnapig meg sem állnék,
tűzbe tenném a kezem. Féltelek.
Meleg szobából az utcára nézve
összeesküdnek a hulló levelek.
A télvíz lerántja az utolsó leplet,
patakban a kövek féltve őrzik
a rajtuk átgázolt őzsuták nyomait.
Egyszerűbb lenne, ha tavaszt írnánk.
Megoldaná a jégcsapok nyelvét,
felruházna meleg szavakkal,
pipára gyújtana a nap végén,
dalra így fakadna a lélek.
Bölcsőjében egy alvó kisded,
álmából még fel sem ébredt.
Előbb még karácsonyt várunk,
mikor megszületik egy Új élet.
2019. szeptember 21.
*
Zen-e
ha hallgathatom
madarak énekének
töredék részét
*
Hallásból
felismerlek már
a mosolyod is többlet
betölti szívem
2019. szeptember 20.
*
Nyárvég
A felhők kazlakba kapaszkodnak
valahol már lemondtak róluk
a Nap közben hétágra feszül
és a türkiz ég mellkasomon megül
nem is tudom mióta nem volt
ilyen tiszta éber a tudatom
ma kifutott ízek és illatok
kései madár csipogások jelezték
hogy vagyok és hol ébredtem
nincs semmi vesztegetni való
naplementéig munkával telt az idő
a legjobbat próbáltam kihozni
hogy közben ne legyek szomorú
kézen fogva a szép nyárvéggel
mi lassan menekül hazavinném
ha utol tudnám érni hogy a végén
ne legyek egyedül
2019. szeptember 12.
*
Nyár szűkében
Az ősz lerakta gyerekcipőjét
felnőtt kezd lenni...
felnövök majd hozzá én is
szárnyakat ragaszt egy felhő
hátamra a szél tépett leveleket
fúj és csak nevet rajta
az ősznek sok dolga lesz vele
s míg leszámol gyümölcseivel
elfelezek egy almát és jóízűn
megeszem mikor fröccsen a leve
foggal és körömmel ragaszkodom
szelíd hajlékához és látom magam
benne és minden szempárt ki figyel
mikor kézen fog egy angyal
pártfogása alatt születik a reggel
és csak azt vesszük észre
hogy a nyár finoman elsuhant
de ő itt marad mindig mellettem
2019. szeptember 5.
Haiku-röp
Kérdés
Illetékesek
vagyunk minden közösre
földre és mennyre
Pokol
Kapuja lángol
dermesztő hideg falak
ki már nem enged
Menny
Ott fognak várni
ne csüggedj ott a kezdet
vég nélküli lesz
Erősség
Nem fáj a magány
világosságot hozol
tőled kitelik
2019. augusztus 29.
*
Kiborult
Fullánkodat mint a szöget még falba se verd
verejtéked ne hulljon hiába csonthéjas szíved körül
világosságot adjon neked egy öreg lámpa
az út amin haladsz kátyúkkal teli
a végén verem bele ne ess csak reméld
egyszer lehetsz még engedelmes
a szád kiszárad oltanád szomjad de nincs mivel
oldozd el szegény szamarad aki a hátán cipel
oda honnan visszafelé már egyedül csak torlaszok
állják el utad légy résen a szavatosságod lejár
még egy rossz lépés és nem fogod tudni
mitől félj jobban hogy a verem mit másoknak ástál
a poklod kapuját jelzi csak egy hajszál lesz
mi elválaszt a rossztól amivel már nem fogsz dicsekedni...
2019. augusztus 18.
*
Nagyító alatt
Rólam is regélnek versek
szomjamat oltja a reggel
búzaszemek pirulhatnak
naprakész álmok varázsa
Az élmények nagyító alatt
büszke vagyok a szavaimra
köztük bújik minden alkalom
min keresztül átjár az öröm
Hisz minden tollforgatóra
gondol egy kedves útitárs
egy nagy lapu árnyékában
bogaras szívemnek súlyát
Cipeli és eltelik vele
peregnek a napjaink
tarka pillangókat festek
és képzeletem felhőire
Csillagvirágokat rajzolok
mert jöhetnek fázós napok
szeretnék mindig jó pirítóst
hogy égjenek a kalászszemek
2019. augusztus 17.
*
Öröm
hangos a patak
felébreszti a folyót
mert visszajöttél
2019. augusztus 8.
*
Első szerelem
"Az alkony lassan hűvös-kékbe sápadt"
emlékszem még egy régi képre
mikor elővetted gitárodat - szőke voltál
és kajla, ültünk a Duna-parton,
mesédnek soha nem értél végére...
csak néztelek, ábrándos szemed felrémlik,
mikor ifjúságom mérlegre teszem;
miért engedtem el hamar a kezed.
Szomorúságom oly illanó volt,
abban az időben nem hívtuk egymást,
csak szavak maradtak utánunk,
mik kőbe vésték a perceket,
ha nem csal az emlékezetem.
Szöghajad volt, mit érinteni se mertem,
olyan tisztesség volt ölelésedben,
halk szavakat suttogtál - szeretlek.
Mondtad párszor - a búcsúzásnál
nem féltünk, csak sejtettük
az idő se mossa el az első szerelmet
"lehúnyt pillájú, alvó arcodat..."
/az idézetek: Dsida Jenő: Laterna Magica verséből/
2019. augusztus 8.
Hihető
a részecskéket
megtartja az ész a szív
több életen át
2019. július 27.
*
Sejtés
nagy gong az élet
rezonál minden sejted
ha arcul ütnek
2019. július 25.
*
Echó
eljöhet hamar
amire nagyon vágyunk
feltör a visszhang
2019. július 23.
*
Töprengő
ritmustalanul
sorsomat már leírták
csillagtükrömben
2019. július 19.
*
Terített réten
"zápor suhogott az irtáson át"
a felkelő nap lábam előtt hevert
megszólított egy mezei virág
terített a réten a harmatos táj
miért késik a nyár miért várat
magára húzza lázban égő szemem
pillantását el soha nem veszik
esküszik az őszi levélhullásra
késő bánat kiönti a lelkét
duzzad a folyó öle két partot mos
izzadt aratók látják a végét
a szél kunyhójában pihenőt tartva
széna illatába olvad az ég
az alélt kamilla napnyugtára vár
szárnyalhatnak a gondolataim
"minden amit a jövőtől remélek"
(Az idézett rész: Borisz Paszternak : Zápor suhogott)
2019. július 5.
Rajtkor
Csak ne szomorkodj
A végzet is összeköt
Szárnyaid alatt
2019.06.21.
*
Új-holdkor
Június harmadikán derűlátón sütött a nap
habcsók-felhők csüngtek az égen
dolmányos varjú futott át a réten
és megszólalt a kakukk mi van ma
kibillentem a mókuskerék
megszokott ritmusából
százig számoltam
megcsapott a szabadság szele
ezer watton égtem
miért ilyen szép a világ
a menny is a földre szállt
izgalom járta át az elmémet
Isten arca odaért az enyémhez
2019. június 3.
*
Bolyongó
Aki terített
üljön le asztalához
az élet ad vesz
2019. június 3
Verset írok
Amikor az utolsó napsugár
arannyal vonja be a fát,
egy költő gyermeki lelke
kis kocsit húz maga után,
régi emlékek közt kutatva
egy ünnepségen szaval,
anyja könnyeivel küszködik
életének ajándéka.
Jó látni fiát - ki mosolyog,
papírlapok erdejében ceruzák a fák
- róluk minden évben letörik egy ág,
de kihajt újra, virágzó szirmokat szitál.
Hegyező a zsebében,
szívében tiszta lapok,
múzsája ki vele rokon,
a kezdet és a vég között
elmesélik egymásnak
azt is, ami még el sem jött.
2019. május 24.
*
Ég és föld között
Megújulásra kész
két dobbanó szív között
nyitott a kapu
ha te elfáradsz
a végelszámolásnál
tartom a hátam
ma esett sütött
forgolódik a világ
háttal a napnak
szívedbe látok
életfogytiglanra vár
a mi szerelmünk
2019. május 10.
*
Három haiku
kinyújtózhatna
a felhő takarója
csak a szél lusta
*
az erdőben él
fejtetőn kalapjával
szaporán bújik
*
dob szól és esik
csigalassúsággal is
sütni fog a nap
2019. május
*
Tavasz-ölelő
A tavasz mindig jól jár
olyan szép mint egy újszülött
minden zsenge virágszál
meghajol léptei előtt
a réteken boglárkák
apró sárga mécsek
ciripelnek a tücskök
soha ne érjen véget
karom ölelésben lazul
a bánat se lesz keserű
fülemüle dala hív
köröttem zöldszemű
fények hajolnak rám
ha minden élet elpusztul
földbe gyökerezett napok
lélegeztetnek vigaszul
2019. május 10.
*
Örömittas
Szívemben lakozik a Fény
hallgatom hogy mesél
forrásvizek csobognak
úszik felém a remény
az én kutam az én kertem
ott veszek szállást
elég ha megérint
felüdít minden reggel
az én világom világossága
kereszttüzében olvadok
az út végén Ő a Vár
világító Fényforrás
a Végtelen sodorja felém
leborulok hogy megitasson
2019. május 3.
*
Újpest
Annyi minden mellett elmegyünk
hogyan hajolhatna újra felém
az egykori vén diák aki most
én vagyok állok azon az állomáson
amelyen naponta sok gyorsvonat
átrobogott visszatértem oda
nemcsak gondolatban a véletlen
hozta a pillanatot hol egyszer
az ifjúságom elballagott
négy év Újpest
most sok emlékfüzér koszorúzza
homlokom ráérős beszélgetés
egy állomáspadon leckeírás
az utolsó pillanatban
nem járt érte beírás
csak fehér folt maradt
egy ellenőrző lapon
szívem még dobog
kapkodom a fejem
az emlékek személyvonatra
várnak megszépítik a jelent
legközelebb ott szállhatok le
ahová igazából húz majd a szívem.
2019. május 1.
Mint a mesében
Egyszer réges-régen két kisgyerek,
kézen fogva elindult az ismeretlenbe.
Útjuk, hol földutakon, hol városokon
keresztül vezetett, vagy kihalt terepen;
mindegy volt, de tudták mindketten,
valaki fentről hazavezeti őket... egyszer.
Az idegenek elszólták magukat,
útonállók lehettek - rögös lesz az út,
de Ők megtalálták egymásban a kincseket.
A világítótoronyban ült jókedvvel Isten,
Ő tudta, mikor, kivel kell találkozniuk,
ismerte mindkettőt, útmutatásként
rózsafát ültetett szíveikbe.
Sokszor kihajtott már életeik során,
egy tengernyi szirom hullhatott alá,
mit féltve őriznek a hullámvölgyek.
Senki nem vetheti rájuk gonosz tekintetét;
Ők, Mi vagyunk a két Holdtestvér,
asztalunknál a Napfivér - szeretjük,
szeretjük - valamit még tartogat az élet,
mikor egymást ölelhetjük.
2019. március 22.
*
Tavaszi alku
Fehér legyen az alap vagy kék,
hol a vágy futna rózsaszín;
a pöfékelő kémény füstje
fecskeszárnysuhogós szürke.
Már többször elmerengtem,
a madarak miért repülők?
Fentről minden elérhető,
elolvadtak a hómezők.
Felszínre kerülhet minden,
mit látszólag betemetett,
az örökké sóvárgó múltban
elveszik a jelen, a jövő
jó érzéssel ébresztőt fúj,
a gondok nem temetők.
Újra és újra születünk,
a múltat is törlesztjük.
Jövünk és elmegyünk,
színes ecsetekkel
körvonalazzuk a mát,
nyílik az ibolya és a tulipán
karcsú alakja, nőszirom
és minden mi lila - esendő,
törékennyé teszi a tavaszt,
szíveinket bearanyozva.
A jácint illata kitárja
mi bennem lappang,
"távolodok, homályosulok,
ha közeledsz, föltámadok."
( Idézet: Jász Attila És c. verséből)
2019. március 15.
*
Valamikor
Porból hamuvá
megvált mindenkit Isten
hamvazkodjatok
2019. március 6.
A hegycsúcsról nézve
Üzennek a sziklák
a folyóhoz ha érek
harmatcseppek hullnak
a fényüket nézem
gyermekszívű a hajnal
minden könnyet felitat
keserűre édeset lehel
a bánatot felejtsem el
zúgó patak mossa
tisztára léptem
kövek közt rohan
mint vízben az oxigén
gyógyír minden bajra
gondolok a tavaszra
mint a sólyommadár
szállok föl a magasba
milyen szép a világ
hadd meséljem el
szívem szabadjára enged
mint mag a csíráját
szárnyak suhognak
kinek az akarata
visz majd a sziklához
közelebb az álmokhoz
2019. február 24.
*
Bálintról
Írtam már pöttyös labdákról
és mindenről, mi álmaimban köszönt:
virágos rétekről, szivárványról,
patakokról, folyókról mibe arcomat
fürdette gyerekkorom...
az évszakokról, mikor szerelembe esek,
bárányfelhők takarják be akkor a szemem.
Aláhull majd minden a kék égről,
az elmúlás is, mit csokorba szedtem,
hallani se akar felőlem...
még csak most kezdik felírni a nevem,
a fehér fényekre rátapad az ég,
pasztellre festi szemem íriszét
egy festő - a szívem mélyén,
együtt virrasztunk - mondja ne félj.
Örömöt ad és csendesen figyel
ő az én múzsám ki nagyon kedvel.
Néha írok neki, olvassa soraim,
Bálint a neve. Ó, ha tudnád,
régóta ismerlek, Te vagy Valentin,
mondanám tovább...
2019. február 10.
*
Repülök
A szemem, mint egy bolygó,
látja árkok futnak benne,
hogy születnek a csillagok
fényévekre, aztán elvesznek.
Ne csak mólók mellett épüljön
kikötő, hová lecsap a szökőár
és világítótornyok lesznek
a temetők, honnan a lelkek
magasra szállnak, mint a repülők.
A szívem legyen szép ház,
kertjében rózsafa nyíljék,
vendégként jöhet az ibolya,
ki úgy tekint rám, mint rokonra.
Arcomat fénybe mártja,
száz ikon fut körbe rajta
forrástól egy távoli országba.
2019. február 3.
Isten
Melletted mindig van pár hely
akik felálltak már asztalodtól
kincsekre leltek megkapták
mi földi szemmel lehetetlen
a lélek meztelenségét
jó látni egymás előtt csendben
nem hivalkodó átöleli szemem
a reggelt és vele ébredek
kis atomok vibrálnak bennem
meglepő milyen ébresztőt fúj
annak is ki botorkál körülöttem
ajtók csapódnak a kétkedők veszik
kabátjukat a menetrend szerint
de visszanéznek oda ahol
megszülettek járni tanultak
egy anya öböl nehéz kiszakadni
mert erős a kötelék fogva tart
aztán elenged múlik az idő
már csak féltő szempár a követő
karomat ölelésre tárom
hálás vagyok Fiam
mindenható az Atya akarata
a hiszekegyben a láthatatlan
erejében érzem visszatalálsz
és szíved öröm tölti el
Isten aranyozza lépteid
2019. január 26.
*
Terepjáró
Kusza gondolataimat terelgetem
várom hogy nagy íveket rajzolhassak
köréd és egy szép teret hol megpihenek
elrejtőzve a kíváncsi szemek elől
ott békére lelek ma is épp esett a hó
fejem felett összefolyt szürkeség
átéreztem szépségüket esésükben
és a megszámlált perceiket a földön
bőséggel áldottam a napomat
hogy elérem majd azokat a csúcsokat
ami a villámnak azonnal sikerül
ő tudós én meg tanulom a terepet
ráfelelek majd mit kell tennem
nézlek és felidézem a távolt
gyengéd pillantásod összetart
mint gombok a kabátot visellek
hordozom tekinteted csillogását
2019. január 23.
*
Sebzettségünk idején
A csend magától terül szét
ahogy a szövet kitölti
a bőr felszínét a levegőt
viszi sejtünkbe cseppenként
áthalad a tüdő szűrőjén
testünk fészkén megpihen
vigaszt hoz a halhatatlan
léleknek ha kiborulna
a kanócnak van csak vége
mikor feléli viaszát
mindnyájan sorban állunk
az egészségünk drága kincs
könnyen veszíti erejét
függ mint az érett alma
nyúlnánk érte szüntelen
sebzettségünk kiállt értünk
szeretnénk már túl lenni
kibontva szárnyainkat
ne vigyenek zsákutcába
hová beszorul a levegő
hit nélkül csonka az élet
bízzunk benne hogy mindig
lesz egy angyal a közelben
ki meggyógyít és átölel
2019. január 21.
*
Vágyakozás
Könnyebb lenne, ha mindig sütne a nap
és egyetlen virág sem száradna el,
csillag, mi megmutatta útját
- velem tervezi, hogy bejárja
a pályáját, nem vesztegethet meg
az idő - most lomha ködruhában,
ki jégvirágokkal a kezében jár.
Túlzás lenne ragaszkodni bármihez,
el fog olvadni a január, a február
megedzi még az embert...
márciusban a fényes szelek
felöltik a tavaszruhát.
Cinegék népes serege
és illanó vágyaink vibrálnak
mielőtt jönne az elmúlás...
pezsgésnek indul minden,
hogy kiteljesedjék a nyár.
2019. január 12.
Régebbi versek a "verssoroló 1-10 " menüpontban !
