Recitál
sokatmondóan
rezzen a léc a fűzfa
háborgó a csend
alattvalókat
láttat bennünk a kényszer
recitál a szél
magamhoz hívnám
múlhatna perc és óra
a viszontlátást
fakad az öröm
karba tette a tavasz
a lélek zenél
2021. április
*
Szembetűz
Szembe tűzhetne már a nap
a csillagok rég alszanak
senki nem fújt még ébresztőt
összetapadtak a felhők
de tudjuk van Feltámadás
áldomást iszom rád csak várj
sejtjeink érzik az ébredést
tisztára mos minket az eső
vállamon az éj palástja
szeretném ha megtalálnál
párnámra fejed hajtanád
és felragyog majd az a nap
eltörli minden vétkemet
2021. április
*
Én lenni - lélekszakadva
lélekszakadva jönnek majd vissza
állhatatos lelkek a csendet nem törni
visszatalál a visszhang szalad majd
a toronyba fel és megszólal benned
egy hang tükörképe a miénk köztünk
ragyog majd szétossza és tűri
a korbácsütést súlytalanul kéne lenni
vadásznak az őserdő bújóhelynek
se lenne semmi és én a vagyokban
olykor nagynak látszom ha igéztél
benned megtalálom ami itt a földön
ritkán adatik bevonulni a manézsba
végignézni a küzdelmet kakasszóra
kezed lábad töröd csak múljon már
a kihallgatások ideje lejár piszkál
mégis a tudat úgy elmondanád
mert jobb lehetne a világ mondom
én hittel telített legyek a szív utolsó
órája még várjon előbb az örökzöldek
aztán az egynyáriak fészkes madarak
egymásra találnak miért zöldül a világ
érteni nem lehet csak a szívnek vaj
puha melegsége lesz gyógyírja én is
Ő érti te is akarod elérni őt idejében
(Bogdán József: Lenni szárnytalan c. verse ihlette és köszönet Péter Éva Erikának)
2021.április 2.
*
Játszótér
(prózavers)
Szép hely lehet, boldogan játszó gyerekszemekkel,
apró kezek gurítják a golyókat, ülhetnek a homokozóban.
Feleselnek, csak ne járna le az idő, mit ott tölthetnek,
mert ott megszűnik az időérzék és ha van elég türelem,
nem bántja őket senki sem, jó rájuk nézni, csillogó szemük
árulkodik, mintha nem akarnának soha felnőni.
Mi emberek meg trükközünk, sokszor lógó fejjel
baktatunk és keressük a helyes utat, lopva nyelünk
nagyokat a szép beszéd hallatára, mi mindig megnyugtat.
A türelem szakadt hártyafoltját az árnya adja,
napkelte után és nyugta előtt ácsingózik a szívem,
jó körbe nézni és hagyni, hogy teljen a nap, aztán
mindent elmesélni az éjnek - magam leszek az altató,
lelkem egy teret keres, hol nem lehet kötözködni,
még akkor sem, ha egyedül megyek megkeresni
a bástyákat és egy padot - álmomban már rátaláltam,
kisgyerekként kíváncsi szemekkel hallgattam
a felnőttek meséjét - kivétel nélkül elfogult voltam,
ki hogy járt és kinek milyen sors jutott, ha csillag gyúlt…
lehetett hulló is - megszépített mindent és ragyogott,
ki ezt melengette - annak mindig több jutott.
2021. március
*
LelkesítŐ
A hervadásban is lesz valami szép
kirajzolódik minden apró emlék
mi örömmel töltött el nemrég
visszapörget minket egy időgép
A boldogság percek mutatók
lehet csak pár pillanat és illan
van hogy egész nap a vállán cipel
és reggel együtt ébredünk fel
Itt a földön az élet véges
süket fülek is hallják meg
a madarak énekét a gerlékét
már hallom a rigó füttyét
A nyitány gyönyörű lesz
ha párra lelnek egymást közt
hálásak legyünk mi emberek
hisz perceink gyorsan peregnek
Osztozzunk örömön bánaton
szemezgessünk egy nagy kosárból
ha a tél még sarat dagaszt hagyjuk
metsszük a fákat mert jön a tavasz
Tegyünk mindent szerényen
ébresszük mosollyal a reggelt
a madár is boldogan énekel
együtt pillantjuk meg az édent
2021.február
*
Visszhangok
Sokszor összefolynak a betűk
de látom a színeket ecsetelem
kedvemet az elmúlt évekből
válogatva fényes emlékeket
Szívből jövőket mi visszhangot
kelt bennem nem fülsértő
nem is puhány megcsillan
a szív klaviatúráján
Ez az érzés csak így lehet
foltot se hagy csak melenget
mint egy puha mellény vállamon
minden elfér ha én akarom
Éjszaka rácsukódik szemem
álmomban a távolt kémlelem
csillag most nem mutat utat
csak rozoga lakatokat
Mik lezárják az utakat
a pezsgő koccintásra vár
béke galambja szállj le ránk
csendüljön már össze a pohár
2021. január
*
A fény születése
Amint fent, úgy lent.
A tükrömből valaki integet,
mosolyom szívből fakad.
Fények gyúlnak a hajnali csendben,
benne látom az egyetlent,
énekelek és remélem, hogy eljön
a Szenteste, melege
szétárad a lelkekben,
fűtőszál szíveinkben,
hol minden együtt rezeg
és lángra lobban a szeretet.
Várunk valakire, kinek lelke hófehér,
minden gyermekét kíséri,
ünneplőt veszek, de nem feketét,
tisztaság lesz otthonomban,
együtt megyünk végig az úton.
Lassítva lépteinket élvezzük
az életet, a kis jászolra pillantva
gyermeki énünket látjuk,
gőgicsélnek még szavai,
de együtt vele mi is felnövünk.
Isten úgy akarta, hogy gyermekét
nekünk ajándékozza...
szeretettel jön közénk,
amint belül, úgy kívül,
élete csillogó ajándék.
2020. december
*
Egyszerű szólamok
Fényezni kéne a csillagokat
feléleszteni a lélektüzeket
hisz hasonmására teremtett
bennünket Isten kit hírből ismer
minden ember de teljesen közel
csak akkor férhet hozzád
ha zsigerből vágyódsz utána
beavat ő az Univerzum titkaiba
magát mutatja meg minden
barátodban minden leszakított virágban
az ő illatát érzed ő mosolyog
mások tekintetében bársonytakaró
az ő lelke szomjunkat enyhíti
jóllakat nincsen nélküle semmi
a történetét mindenki ismeri
az Atya akarata szerint
vigasztal a Szentlélek
támasz aki rábízza magát
előbb utóbb angyal követi
párbeszédben Istennel
jó mindig úton lenni
2020. december 6.
*
Intermezzo
Lázadnak az idő rabjai bennem is pislákol a fény
fut előttem minden nekem nem kell már a győzelem
maradok hát veszteg kezemben a ring kulcsa
ajtaja nyitva előtted szikár az est körülöttem
képzeletben ölelj át sugaraid fényét őrzöm
kinn lassan tisztul a táj üresen kongnak az utcák
a villamos is gyéren jár este 8 után ha csilingel
nem várhat senkire a házak ablakait is becsukják
2020. november
*
Pont kéne
A szív ha túlcsordul
kigurul egy könnycsepp
a szem megfáradt udvarán
akvarellt fest
a pillák csak verdesnek
mint a madarak szárnya
kik egyre csak feljebb
és feljebb szállnak
aztán csak egy pontot látunk
majd az is eltűnik
mossa le már valaki
a sok szomorút
itassa át lelkünket
mert fényévekre került a béke
fehér galambok képében
jöhetne már valaki
hogy elvezessen Isten kertjébe
hol ránk találhat a béke
szívembe minden álom hazajár
hogy ölelhessek nem kéne akadály
erre vágyna minden lélek
pont kéne a történet végére
2020. november
*
Mesélek
Ma jobb színben látom magam.
Hatkor kinyitom a kaput,
hogy ki fog belépni rajta,
lépte koppan-e a kövön
még nem tudom, ki fog szólítani,
milyen szavakkal tart markában.
Várom mikor zárhatom be újra... a kaput,
hogy tovább tudjon lépni minden gondolatom,
ahogy az ősz szalad és vonzza a szemem
kopaszodó hajlékát a földnek,
gyúlnak-e csillagok, terelnek-e,
hisz mára minden dolgomat befejeztem.
Egy kis időre szabadságra vágyom,
hogy álmaimat terelgessem...
elnehezülnek a pillák és csendben,
észre se veszem, már nem vagyok sehol.
Jó éjszakát mindenkinek...
ki belépett és elégedetten elment.
Lekapcsolom a fényeket,
az éjszaka csendje halkan neszez
és jön az álom, olyan, mint egy mese,
mindent elrendez.
2020. november 4.
*
Mégis
Se csillag se lomb mégis
valami vég nélkül esett
a semmibe fékezni se kell
kihűlt magától egy csepp
szívemben reszket fészkelne
ott se jó sehol se igazán
a léleknek kell amit nem lát
érzés mi olykor felkavar
aztán lustán elpihen
a szív falán én adok életet
és nevezem nevén dolgaimat
ami csak az enyém
de közös is lehet
mint egy selymes szál
körülölel és vonzza be
a tekinteted
nem látni még a végét
csak ha lassan kibontod
ajándék csak a miénk
2020. október 17.
*
Őszi kép
Mikor kezdenek vetkőzni a fák
lassan kigombolják kabátjukat
hagyják hogy hulljanak a levelek
végig kell nézni a sok felvonást
sárga-barna rozsdaszínek esnek
nem látjuk már őket olyan szépnek
arcom is másképp fürdik a fényben
minden ág kopasz lesz és csendesebb
a táj keveredik a színekkel
zizegő lesz az avar és fütyül
a szél unja magát az őszi kép
2020. október
*
Még nem múlt el
Még nem múlt el a nyár,
végnapjait se számolom,
összefut majd útja az ősszel,
melengetnek még napjai.
A szívem már túlcsordult,
kiönteném, de nincs üres pohár.
Várnom kell míg egy akad,
mi feneketlen és súlytalan,
mert olyan az árja ,
mint egy nagy folyam.
Kitérnék erre-arra, de jó
sodródni, rábízom magam,
érzéseimben se csalódnék,
ami eddig történt - úgyis ajándék.
Összefésülni a jövőt a múlttal
káromlás lenne, olyan mint
a lovak közé csapott ostor,
jó szemlélődni, a magok is beérnek,
mindent elvetek a reménynek.
Boldog akarok lenni, váltságdíjat
ezért nem kérnek - jó időben, jó helyen
még várok... az idő múlik.
Szeptember nyitja majd kapuját,
a Most hatalma megreguláz.
Költöznek a madarak, meg kell látni
az elmúlásban is a szépet, embert
próbáló feladat, egymáshoz nőttünk,
jó ez így, de a ragadozók lesben,
felhők játékát pásztázom csendben.
A világ asztalán forgandó a szerencse,
és a kártya, hogy mit dob ki,
mire csendülnek össze poharak,
mint egy győztes csatára...
azt már nem akarom tudni.
2020. augusztus
*
Kísértés
Izgalmakkal telnek a nappalok,
és fényes éjszakák súrlódnak,
mint a homokórából hulló porszemek.
A tengerpart szemrevaló hullámait
figyelem, hogy koptatja a parti köveket,
millió vízcseppjét csapja szele
és hogy illan el.
Feszült a világ és a föld színe,
kincseket rejt a lélek-mély,
hordozza szépségét,
de kísérti a félelem,
fészket rakna benne.
Valaki mégis felemeli,
az én szomjamat is oltja,
örömöt ad és békét...
vele járok utamon...
kútjából ihatok...
Ö nem kísért.
2020. augusztus
*
Szikra-dal
Feketében látom olykor a napot
mi lenyugodni készül nélkülem
a szív románca pattogó szikra-dal
megpecsételi a sorsom esküvel
lázadni ellene ha édes vagy keserű
értelmetlen nem törődik senki azzal
ha savanyú a szőlő meztelen a lélek
szívünk utolsó szava megvigasztal
az elménkben születő vágyak forrnak
felkavarják a világot nem elvenni kéne
hanem békét adni de távolságot
tart a világ ha rosszul játszunk vége
2020. július
*
Felhőket terelő
Csak a csend ölelt körül
Szótlanul ültünk a verandán
Mosoly bujkált a szemedben
Ma délután
Erős vagyok és kitartó
Felhőket terelek szememmel
Régóta boldoggá teszel
Mikor megérkezel
Kancsó víz az asztalon
"Melyen átcsillan a nap"
Szomjadat olthatod
Hagyod hogy rád bízzam magam
(ihlette - Dsida Jenő: Meghitt beszélgetés a verandán)
*
Apa csak egy van
Apa csak volt de nem igazán
szívből nem merítkezett
belőlem királylányt se nevelt
a szerepeket én osztottam
magamra - bőkezűn
bűneit por lepte megbocsátom
temetem a régi képeket
balatoni nyarak emlékét
hol a homokos fövenyen
szaladtam szembe vele
ernyedt karjaiban nem volt erő
elfelejtett már rég köszönteni
nem is tudja mennyit érne
ha hagyta volna magát szeretni
de nem tanították meg
magától is hidegrázós a lelke
elszálltak már a boldog percek
évek ami együtt volt elenyészett
ősz fejét csak elképzelem
tűnődik sötétbarna szemeivel
tenyerét még melengetném
ha szembe ülhetne velem
2020. június 17.
*
Teliholdkor
Miután elcsitult a vihar fönn
fénylő tócsákban fürdik a Hold
és teli van jókedvvel,
mégis fekete arcát mutatja
felhőkabát mögé rejtve,
de ereje áthatol, mert ő dönti el.
Szeretném látni már a nyarat,
közben még a tavaszt ölelem,
vége-hossza ne legyen...
hogy felfedjem a titkokat,
hol sírhattam és nevettem.
Megszerettem, aki voltam és vagyok,
nem lehet ezt már szebben.
Csak kiírni magamból...
hová Istent beengedtem:
végzi a dolgát csendben,
beavatást ad egy felsőbb rendbe,
hol hegyeket mozgatok,
völgyekben járok…
így marad ez már örökre,
mint a hajók a kikötőben,
jó szelekre várva ringatom
a mindenséget az ölemben.
2020. június 5.
*
Applikáció
Körbetáncoltam veled a napot
vállamról hullott alá a kő
mi szívemet nyomta a levegő
bátran szívódott mélyebbre
és mélyebbre ott lent nem talált
sebeket csak összeforrt hegeket
Arcodon játszott a fény végigsimított karom ott
ahol még utolért a szívkert mezsgyéjén
hol a jó öreg Andersen mesélt egy új világról
ahová pillantottam meleg tekintet
ágyánál fogta kezem karjában tartott
mint nap az aráját ki szerelmesen
pár lépéssel előttem vagy mögöttem
indás-szavait rám fonta és nekem adta hogy leírjam
mit leszakítottam apró sugarak fényét
hagyta hagy fonjam újra és újra a hajamba
2020. május 22.
*
Halandók vagyunk
Már ki lehet ülni a kispadra,
nyomon követhetjük a felhők járását,
szabad szemmel is látható a szabadság
után baktató vágyaink alakja;
a teremtés izzó lámpáinak fénye alatt
átlényegítenénk az anyagot,
s a láncra vert lelkünket elengednénk
távoli földekre - ha van olyan,
de keresve se találunk érintetlen rögöket,
mert kicsúszni látszott lábunk alól a talaj...
halandók vagyunk a döbbenet kertjében.
Visszatérve a kispadhoz...
mélyet szippantok a májusi illatokból;
lassan leszállni készül az este
fészekre ülnek a szív kihűlt madarai,
pengeélen a tavaszt élvezik.
Még jó, hogy itt vagyok, békét kötök,
megyek bezárni a kaput...
a reggeli feldobott gondolataimat
most összeszedem és árgus szemekkel figyelem
az óriásira dagadt jázminbokrokat;
bontják lassan szirmukat, gazdagítják a tavaszt.
Az akácillat is hamarosan rám talál,
várom a langymeleg estéket, hogy befogadja
tüdőm és minden sejtem, mi a túléléshez
nélkülözhetetlen.
2020. május 13.
*
Bizalommal
Rövid percekre
összegömbölyödünk
az idő öreg szemével méreget
karöltve lenne mindig jó
hogy a kéz kézben legyen
áramkörök olvasszák egybe
születő napsütötte lényegünk
tüzes kohóiban alkotni kéne
valami maradandót
minek nem lesznek matt foltjai
seblázban se kéne égjünk
csak egymás felé hajolni
hajnalhasadástól
míg fölöttünk
megvilágosodnak a csillagok
a tavaszt is a nyár felé terelik
bőkezűen bánsz velünk
te aki ismersz
ránctalanra simítod arcom
mi örök
a szájszélen megjelenő mosolyom
mindig rólad árulkodik
apró kis jelek
hidd el ha mondom
a tavaszi szél is örömünkben osztozik
2020. április 29.
*
Tavaszi fohász
A szív ablakába ül a bánat
nincs senki aki vigasztalja
halovány arccal a távolba réved
kéne valaki ki meghallgassa
pedig a földön béke száll
üde fény-színek születnek
és most hangolták le a lelkeket
(meddig tart vajon életben
ez a felemás hangulat
a sorsunkra most ostor csap)
erre rázendítenek a madarak
ők érzik igazán hogy tavasz van
sok ember mint kihűlt parázs
egyre több hamvat hord a szél
a tétlen várakozásban se feledd
hogy az élet mégis szép
ültessünk el egy bodzafát
halljuk meg az Úr szavát
hisz egy a nyáj még játszanánk
nyerjük meg együtt a csatát
2020. március
*
Szökésben
Öröm, ha a reggel kékkel indul,
rózsaszínnel áttört csipke az ég.
Báránybundát viselnek a felhők,
hamarosan felragyoghat a fény.
Az univerzum szikrázó tüze,
máglyát rak a földeken, eltűnik
a sötétség, bújócskát színlelve,
kipattanó zöld rügyekkel játszik.
2020. március 30.
*
Tavaszfordulóra
Az eső rányomja bélyegét a napra
tócsák ásítanak fakult tükrök
foncsorában látom készülődik
a tavasz csak néhány karnyújtásra
az éj ébenfekete hajzuhataga
fényes csillagokat takar
nemsokára elűzi a telet
és felizzik a tűz körülöttem
sugarakat szőhet körénk
hétágra vetülhet majd a Nap
csak el ne döntsön a böjti szél heve
lábainkat még megvetnénk
idén is a friss szántóföldbe
2020. március 7.
Töprengő
Csöpög az eresz kimerít a nap
fejünkre koppintanak az égből
tajtékos hullámok hányódnak
a kormányos fél a küldetéstől
Hallom ismerem a híreket
börtönbe zárja magát a világ
feltételeket szabnak ránk
senki nem viseli a kritikát
Kéne valaki hogy szóljon
de mi parancsokat szegünk
temetjük az élet lényegét
utazhatnánk de nincs jegyünk
Én tiszta reggelt szeretnék
élvezném a pörgő perceket
szívem mélyén hogy virág nyíljon
felszínre hozom a kincseket
Kidobok a csónakomból
mindent ami felesleges
hagyom hogy szárnyam nőjön
csak béke legyen és szeretet
2020. február
*
Hogyan tovább
Koromfekete felhők
a szél is lepipálta
fel kéne fedni de senki
nem látta a homályt
hogy borult be az ég
és miért lett ilyen sötét
hangyák se szaladtak
szerteszét az ellaposodott
nap nem hozott tisztulást
csak a szélbe kapaszkodott
mi elvette az eszét
Koromfekete felhők
beborítják az eget
messze látni volna jó
túl a síneken hol a pálya
összefut a végtelenben
ha elérjük egymást
találkozhatnánk
de hurikán veti meg ágyát
közben elfogy az út
az idő szétfoszlik
a vér elválik a víztől
hogyan tovább
2020. február 11.
*
Jó lenne
Megmártózni a habokban
kiúszni mint a sellők
titokban a nyílt tengerre
rájuk csak a hold figyel
fölöttem bárányfelhők
túlcsorduló érzelmek
szemtüzében melegedni
és mikor kitakarna
elmondanám neki
miért várat magára
az a néhány boldog perc
mit az időkapu láncra vert
2020. február 6.
Erezet
Nyomot hagy az idő, szép erezet arcomon - figyelem.
Leveleket hullató fákat a gyökerek tartják eleven,
nyomunkban szelek, barázdákat rónak szíveink köré.
Ráncba szedem magam, minden napot elfogadok,
megbékélek a végén, hogy nyomot hagyott az idő.
Kedvesem, a hajam még kibontva, rövidülnek fürtjei,
mint koronát viselem - tükörbe, ha nézek
még mosoly ül szájszegletemen.
2020. január 17.
*
Mint a hópihék
A reggel se jön túl korán
végigfut a hideg rajtam
játszik egy dalt a zongorán
csillag neszez az ablakban
Türelmesebb lehetnék már
mint aki mindenre elszánt
könnyedén úgy mint a madár
a tavalyi év is elszállt
A fagyos éj ha révbe ér
furcsa álmokban felidéz
szívet melengető tenyér
szállok majd mint a hópihék
2020. január 6.
Ó jöjj el - jöjj el
Íme eljövök hozzátok öltsétek magatokra
a legszebb ruhátok kint az utcák feketék
sárosak de én fényt hozok el angyalok seregét
felszabadítani bennetek mindent mi kétség oszoljon...
csak az maradjon a szívetekben mi rangos
boldoggá így fogtok tenni és meglátom ragyogó
arcotokon képmásom "fel nagy Örömre"
Ott leszek ahogy ígérték a Bölcsek
Te is megszabadítod magad hisz kedved telik Bennem
mert amit lángra lobbantok megmarad örökké Benned
Az igazság lelke megnyitja az eget
sötétség felett győzni fog a Szeretet
A Mennyországot is megmutatom
egyszer mindenki az én asztalomhoz fog állni
ott az örök világosság fényeskedik és meghalld
"harmatozzatok égi magasok" repdessen szívetek
mikor ünnepeltek - engem esztek
poharatokat rám emelitek még ha homály fedi olykor arcotok
tudjátok Ti Mindnyájan Ajándékaim vagytok
ISTEN titeket úgy segéljen hisz újszülött kisdedként
földre szállok Érted... EMBER
Áldott Karácsonyt
2019. december 24,
*
Mátrix
Ha írni már nincs kinek
miért kellene összefűzni
sorokat elhagyva vesszőket
és pontokat a végéről
sok régi fényképdobozból
válogatsz kockáról kockára
rakod össze magad
értelmet nyer és igazol
kiben hittél hogy megtaláltad
tükörképed Te leszel az kiért
tollat ragadsz bemásolod
újra magad hisz úgy gondolod
ő majd rád talál és olvassa soraidat.
2019. december 14.
Felettem egy őrszem
Bújócskáztunk te meg én.
A Hold sarlója fényes
formába önti a napom,
beindulnak a gondolatok.
Házam előtt egy öreg Strázsa,
kiismerte már titkaim, érzi
minden rezdülésem születését;
türelemmel várja a végét.
Ő lesz majd a menedék,
kőbe-fába vési szeret,
nálam marad vendégségbe.
2019. november 30.
*
Kérdés
Már megszokhattad volna rosszaságomat,
csak annyi, mint egy kis piszok a köröm alatt,
de fölöttébb nincs semmi komoly és alantabb
már nem is lehetnék, ha hagynám magam.
Megszokhattad volna - a végén majd mosolygok,
hogy jól érezzem mikor felszabadul a tüdőm;
nem kéne feszíteni a húrokat, hagyd,
hogy maguktól zenéljenek, de rohan az idő.
Nincs tekintettel rám, te is vele tartasz,
üres lesz a szobám - ki marad majd mellettem?
( Maholnap egy születő bárány, ha akar
elvarázsol és együtt megyünk tovább?)
( Ihlette: Fodor Ákos: Egy hálaadás c. verse )
2019. november 19.
*
Levél az álomnak
Jóleső érzésként kerüljek hatalmad alá,
törölj el minden rossz emléket,
hogy kábultságom mély kútjának tükrét
tisztán láthassam, a homályba vesző
leveleket újra elolvasnám.
A természet téli álomra készül,
nem zavarja semmi az elmúlást,
Földanya mindennek gondját viseli,
kötényét a friss búzára teríti,
hogy téli álmunkat betakarja,
de a tavasz újjáéleszt mindnyájunkat,
hogy együtt érjünk kalásszá
és örülhessünk a kikeletnek,
mikor a szél játszani kezd a rügyekkel...
soha ne eressz el üres kezekkel.
2019.november 8.
*
Mondanám
"Szeretni foglak tegnapig"
mibenlétünket megtaláltuk,
egy az univerzumunk és
az egymásra utaltságunk.
Béke veled - mondanám,
de a tegnap is a holnapba
költözik, megelőz minket,
szerelmünk puha subáját
a hosszú őszre teríti,
látjuk délibáb képeit,
rohannak - hozzák-viszik
a tavaszt - egyik kézzel
elérlek, a másik vágyja,
hogy körbeérje illatod.
A télnek elsuttogom,
hogy a kapunál vártalak,
szólt a csengő - mielőtt
beléptem volna a házba,
de nem fordult a zár,
körül leng majd az aurám.
Kihűlt helyem se keresd,
sietnem kellett, majd holnap
az aszfalt szürkék világlani
fognak - nefelejcs kék színbe
öltözöm, feltűnő leszek - te is.
"Szerelem ez? Alighanem."
(Idézet: Baranyi Ferenc: Non-sens c.verséből)
2019. november 5.
Ősszel
Az árnyéké lesz a főszerep, fejemet ölébe hajtom,
indák és vadszőlő levelek, meggypiros pompa;
felkúsznak a magasba - csodálom
e földi ragyogást rozsdafarkú énekével
fűszerezi az indián nyárt -
búcsúzni készül, de még marasztalnak
a szentek és a nap koszorúzza az élőket,
lombsátra kitárja - meztelenségünket.
Nem hiábavaló, mégis fájlalom az elmúlást,
de újjászületés lesz a megváltás.
Felszáll majd szívemből a dal,
egy őszinte szó, a Mi - kit akar a Lá
vele rímpárba kerül a Fá
majd rájön a Szó.
Nem fáj.
2019. október 27.
*
Hisz
Üresen ásít a pohár az asztalon
árnyék ül a füvön
mélyre hatol minden tekintet
borzongás fut át az arcokon -
ilyen lenne az ősz elbátorítana
az elmúlt nyártól pedig elérhető
közelségben rezegteti a fényeket
megpihen a kerti padon
homályos szeme rám tekint
felmelegszik tőle a lélek hisz
jövőre elölről kezdjük az egészet
(képletes kérdés 2. változat)
*
Képletes kérdés
Üresen ásít a pohár az asztalon
árnyék ül a füvön
mélyre hatol minden tekintet
borzongás fut át az arcokon
Ilyen lenne az ősz
elbátorítana az elmúlt nyártól
mikor hangorkánja közelít
rezegteti a fáradt fényeket
Ülök a kerti padon
hagyom szétterülni vállamon
felmelegszik tőle a lélek ha
jövőre elölről kezdjük az egészet
2019. október 16.
Ott vagyok
Felkapott a szél
vissza se nézett
futólag se állt velem szóba
csak rázkódtam kocsiján
kértem vigyen vissza
a kiindulási pontra
kipirult volt zizegett
izzadtságcseppek
csorogtak a hátán
gondolta hogy a Nap
majd felitatja
mielőtt bezárja kapuját
A szél étlen-szomjan
csak tette a dolgát
elmélázott egy kicsit
a sok csillaggyereknek
még kiszellőzteti vánkosát
és mikor a Hold felkel
ragyogásukba temetkezik
hogy megnyugodjon lelke
aztán észrevett
még én is ott vagyok
2019. szeptember 30.
*
Egyszerűbb lenne ha
Virágvasárnapig meg sem állnék,
tűzbe tenném a kezem. Féltelek.
Meleg szobából az utcára nézve
összeesküdnek a hulló levelek.
A télvíz lerántja az utolsó leplet,
patakban a kövek féltve őrzik
a rajtuk átgázolt őzsuták nyomait.
Egyszerűbb lenne, ha tavaszt írnánk.
Megoldaná a jégcsapok nyelvét,
felruházna meleg szavakkal,
pipára gyújtana a nap végén,
dalra így fakadna a lélek.
Bölcsőjében egy alvó kisded,
álmából még fel sem ébredt.
Előbb még karácsonyt várunk,
mikor megszületik egy Új élet.
2019. szeptember 21.
*
Zen-e
ha hallgathatom
madarak énekének
töredék részét
*
Hallásból
felismerlek már
a mosolyod is többlet
betölti szívem
2019. szeptember 20.
*
Nyárvég
A felhők kazlakba kapaszkodnak
valahol már lemondtak róluk
a Nap közben hétágra feszül
és a türkiz ég mellkasomon megül
nem is tudom mióta nem volt
ilyen tiszta éber a tudatom
ma kifutott ízek és illatok
kései madár csipogások jelezték
hogy vagyok és hol ébredtem
nincs semmi vesztegetni való
naplementéig munkával telt az idő
a legjobbat próbáltam kihozni
hogy közben ne legyek szomorú
kézen fogva a szép nyárvéggel
mi lassan menekül hazavinném
ha utol tudnám érni hogy a végén
ne legyek egyedül
2019. szeptember 12.
*
Nyár szűkében
Az ősz lerakta gyerekcipőjét
felnőtt kezd lenni...
felnövök majd hozzá én is
szárnyakat ragaszt egy felhő
hátamra a szél tépett leveleket
fúj és csak nevet rajta
az ősznek sok dolga lesz vele
s míg leszámol gyümölcseivel
elfelezek egy almát és jóízűn
megeszem mikor fröccsen a leve
foggal és körömmel ragaszkodom
szelíd hajlékához és látom magam
benne és minden szempárt ki figyel
mikor kézen fog egy angyal
pártfogása alatt születik a reggel
és csak azt vesszük észre
hogy a nyár finoman elsuhant
de ő itt marad mindig mellettem
2019. szeptember 5.
Haiku-röp
Kérdés
Illetékesek
vagyunk minden közösre
földre és mennyre
Pokol
Kapuja lángol
dermesztő hideg falak
ki már nem enged
Menny
Ott fognak várni
ne csüggedj ott a kezdet
vég nélküli lesz
Erősség
Nem fáj a magány
világosságot hozol
tőled kitelik
2019. augusztus 29.
*
Kiborult
Fullánkodat mint a szöget még falba se verd
verejtéked ne hulljon hiába csonthéjas szíved körül
világosságot adjon neked egy öreg lámpa
az út amin haladsz kátyúkkal teli
a végén verem bele ne ess csak reméld
egyszer lehetsz még engedelmes
a szád kiszárad oltanád szomjad de nincs mivel
oldozd el szegény szamarad aki a hátán cipel
oda honnan visszafelé már egyedül csak torlaszok
állják el utad légy résen a szavatosságod lejár
még egy rossz lépés és nem fogod tudni
mitől félj jobban hogy a verem mit másoknak ástál
a poklod kapuját jelzi csak egy hajszál lesz
mi elválaszt a rossztól amivel már nem fogsz dicsekedni...
2019. augusztus 18.
*
Nagyító alatt
Rólam is regélnek versek
szomjamat oltja a reggel
búzaszemek pirulhatnak
naprakész álmok varázsa
Az élmények nagyító alatt
büszke vagyok a szavaimra
köztük bújik minden alkalom
min keresztül átjár az öröm
Hisz minden tollforgatóra
gondol egy kedves útitárs
egy nagy lapu árnyékában
bogaras szívemnek súlyát
Cipeli és eltelik vele
peregnek a napjaink
tarka pillangókat festek
és képzeletem felhőire
Csillagvirágokat rajzolok
mert jöhetnek fázós napok
szeretnék mindig jó pirítóst
hogy égjenek a kalászszemek
2019. augusztus 17.
*
Öröm
hangos a patak
felébreszti a folyót
mert visszajöttél
2019. augusztus 8.
*
Első szerelem
"Az alkony lassan hűvös-kékbe sápadt"
emlékszem még egy régi képre
mikor elővetted gitárodat - szőke voltál
és kajla, ültünk a Duna-parton,
mesédnek soha nem értél végére...
csak néztelek, ábrándos szemed felrémlik,
mikor ifjúságom mérlegre teszem;
miért engedtem el hamar a kezed.
Szomorúságom oly illanó volt,
abban az időben nem hívtuk egymást,
csak szavak maradtak utánunk,
mik kőbe vésték a perceket,
ha nem csal az emlékezetem.
Szöghajad volt, mit érinteni se mertem,
olyan tisztesség volt ölelésedben,
halk szavakat suttogtál - szeretlek.
Mondtad párszor - a búcsúzásnál
nem féltünk, csak sejtettük
az idő se mossa el az első szerelmet
"lehúnyt pillájú, alvó arcodat..."
/az idézetek: Dsida Jenő: Laterna Magica verséből/
2019. augusztus 8.
Hihető
a részecskéket
megtartja az ész a szív
több életen át
2019. július 27.
*
Sejtés
nagy gong az élet
rezonál minden sejted
ha arcul ütnek
2019. július 25.
*
Echó
eljöhet hamar
amire nagyon vágyunk
feltör a visszhang
2019. július 23.
*
Töprengő
ritmustalanul
sorsomat már leírták
csillagtükrömben
2019. július 19.
*
Terített réten
"zápor suhogott az irtáson át"
a felkelő nap lábam előtt hevert
megszólított egy mezei virág
terített a réten a harmatos táj
miért késik a nyár miért várat
magára húzza lázban égő szemem
pillantását el soha nem veszik
esküszik az őszi levélhullásra
késő bánat kiönti a lelkét
duzzad a folyó öle két partot mos
izzadt aratók látják a végét
a szél kunyhójában pihenőt tartva
széna illatába olvad az ég
az alélt kamilla napnyugtára vár
szárnyalhatnak a gondolataim
"minden amit a jövőtől remélek"
(Az idézett rész: Borisz Paszternak : Zápor suhogott)
2019. július 5.
Rajtkor
Csak ne szomorkodj
A végzet is összeköt
Szárnyaid alatt
2019.06.21.
*
Új-holdkor
Június harmadikán derűlátón sütött a nap
habcsók-felhők csüngtek az égen
dolmányos varjú futott át a réten
és megszólalt a kakukk mi van ma
kibillentem a mókuskerék
megszokott ritmusából
százig számoltam
megcsapott a szabadság szele
ezer watton égtem
miért ilyen szép a világ
a menny is a földre szállt
izgalom járta át az elmémet
Isten arca odaért az enyémhez
2019. június 3.
*
Bolyongó
Aki terített
üljön le asztalához
az élet ad vesz
2019. június 3
Verset írok
Amikor az utolsó napsugár
arannyal vonja be a fát,
egy költő gyermeki lelke
kis kocsit húz maga után,
régi emlékek közt kutatva
egy ünnepségen szaval,
anyja könnyeivel küszködik
életének ajándéka.
Jó látni fiát - ki mosolyog,
papírlapok erdejében ceruzák a fák
- róluk minden évben letörik egy ág,
de kihajt újra, virágzó szirmokat szitál.
Hegyező a zsebében,
szívében tiszta lapok,
múzsája ki vele rokon,
a kezdet és a vég között
elmesélik egymásnak
azt is, ami még el sem jött.
2019. május 24.
*
Ég és föld között
Megújulásra kész
két dobbanó szív között
nyitott a kapu
ha te elfáradsz
a végelszámolásnál
tartom a hátam
ma esett sütött
forgolódik a világ
háttal a napnak
szívedbe látok
életfogytiglanra vár
a mi szerelmünk
2019. május 10.
*
Három haiku
kinyújtózhatna
a felhő takarója
csak a szél lusta
*
az erdőben él
fejtetőn kalapjával
szaporán bújik
*
dob szól és esik
csigalassúsággal is
sütni fog a nap
2019. május
*
Tavasz-ölelő
A tavasz mindig jól jár
olyan szép mint egy újszülött
minden zsenge virágszál
meghajol léptei előtt
a réteken boglárkák
apró sárga mécsek
ciripelnek a tücskök
soha ne érjen véget
karom ölelésben lazul
a bánat se lesz keserű
fülemüle dala hív
köröttem zöldszemű
fények hajolnak rám
ha minden élet elpusztul
földbe gyökerezett napok
lélegeztetnek vigaszul
2019. május 10.
*
Örömittas
Szívemben lakozik a Fény
hallgatom hogy mesél
forrásvizek csobognak
úszik felém a remény
az én kutam az én kertem
ott veszek szállást
elég ha megérint
felüdít minden reggel
az én világom világossága
kereszttüzében olvadok
az út végén Ő a Vár
világító Fényforrás
a Végtelen sodorja felém
leborulok hogy megitasson
2019. május 3.
*
Újpest
Annyi minden mellett elmegyünk
hogyan hajolhatna újra felém
az egykori vén diák aki most
én vagyok állok azon az állomáson
amelyen naponta sok gyorsvonat
átrobogott visszatértem oda
nemcsak gondolatban a véletlen
hozta a pillanatot hol egyszer
az ifjúságom elballagott
négy év Újpest
most sok emlékfüzér koszorúzza
homlokom ráérős beszélgetés
egy állomáspadon leckeírás
az utolsó pillanatban
nem járt érte beírás
csak fehér folt maradt
egy ellenőrző lapon
szívem még dobog
kapkodom a fejem
az emlékek személyvonatra
várnak megszépítik a jelent
legközelebb ott szállhatok le
ahová igazából húz majd a szívem.
2019. május 1.
Mint a mesében
Egyszer réges-régen két kisgyerek,
kézen fogva elindult az ismeretlenbe.
Útjuk, hol földutakon, hol városokon
keresztül vezetett, vagy kihalt terepen;
mindegy volt, de tudták mindketten,
valaki fentről hazavezeti őket... egyszer.
Az idegenek elszólták magukat,
útonállók lehettek - rögös lesz az út,
de Ők megtalálták egymásban a kincseket.
A világítótoronyban ült jókedvvel Isten,
Ő tudta, mikor, kivel kell találkozniuk,
ismerte mindkettőt, útmutatásként
rózsafát ültetett szíveikbe.
Sokszor kihajtott már életeik során,
egy tengernyi szirom hullhatott alá,
mit féltve őriznek a hullámvölgyek.
Senki nem vetheti rájuk gonosz tekintetét;
Ők, Mi vagyunk a két Holdtestvér,
asztalunknál a Napfivér - szeretjük,
szeretjük - valamit még tartogat az élet,
mikor egymást ölelhetjük.
2019. március 22.
*
Tavaszi alku
Fehér legyen az alap vagy kék,
hol a vágy futna rózsaszín;
a pöfékelő kémény füstje
fecskeszárnysuhogós szürke.
Már többször elmerengtem,
a madarak miért repülők?
Fentről minden elérhető,
elolvadtak a hómezők.
Felszínre kerülhet minden,
mit látszólag betemetett,
az örökké sóvárgó múltban
elveszik a jelen, a jövő
jó érzéssel ébresztőt fúj,
a gondok nem temetők.
Újra és újra születünk,
a múltat is törlesztjük.
Jövünk és elmegyünk,
színes ecsetekkel
körvonalazzuk a mát,
nyílik az ibolya és a tulipán
karcsú alakja, nőszirom
és minden mi lila - esendő,
törékennyé teszi a tavaszt,
szíveinket bearanyozva.
A jácint illata kitárja
mi bennem lappang,
"távolodok, homályosulok,
ha közeledsz, föltámadok."
( Idézet: Jász Attila És c. verséből)
2019. március 15.
*
Valamikor
Porból hamuvá
megvált mindenkit Isten
hamvazkodjatok
2019. március 6.
A hegycsúcsról nézve
Üzennek a sziklák
a folyóhoz ha érek
harmatcseppek hullnak
a fényüket nézem
gyermekszívű a hajnal
minden könnyet felitat
keserűre édeset lehel
a bánatot felejtsem el
zúgó patak mossa
tisztára léptem
kövek közt rohan
mint vízben az oxigén
gyógyír minden bajra
gondolok a tavaszra
mint a sólyommadár
szállok föl a magasba
milyen szép a világ
hadd meséljem el
szívem szabadjára enged
mint mag a csíráját
szárnyak suhognak
kinek az akarata
visz majd a sziklához
közelebb az álmokhoz
2019. február 24.
*
Bálintról
Írtam már pöttyös labdákról
és mindenről, mi álmaimban köszönt:
virágos rétekről, szivárványról,
patakokról, folyókról mibe arcomat
fürdette gyerekkorom...
az évszakokról, mikor szerelembe esek,
bárányfelhők takarják be akkor a szemem.
Aláhull majd minden a kék égről,
az elmúlás is, mit csokorba szedtem,
hallani se akar felőlem...
még csak most kezdik felírni a nevem,
a fehér fényekre rátapad az ég,
pasztellre festi szemem íriszét
egy festő - a szívem mélyén,
együtt virrasztunk - mondja ne félj.
Örömöt ad és csendesen figyel
ő az én múzsám ki nagyon kedvel.
Néha írok neki, olvassa soraim,
Bálint a neve. Ó, ha tudnád,
régóta ismerlek, Te vagy Valentin,
mondanám tovább...
2019. február 10.
*
Repülök
A szemem, mint egy bolygó,
látja árkok futnak benne,
hogy születnek a csillagok
fényévekre, aztán elvesznek.
Ne csak mólók mellett épüljön
kikötő, hová lecsap a szökőár
és világítótornyok lesznek
a temetők, honnan a lelkek
magasra szállnak, mint a repülők.
A szívem legyen szép ház,
kertjében rózsafa nyíljék,
vendégként jöhet az ibolya,
ki úgy tekint rám, mint rokonra.
Arcomat fénybe mártja,
száz ikon fut körbe rajta
forrástól egy távoli országba.
2019. február 3.
Isten
Melletted mindig van pár hely
akik felálltak már asztalodtól
kincsekre leltek megkapták
mi földi szemmel lehetetlen
a lélek meztelenségét
jó látni egymás előtt csendben
nem hivalkodó átöleli szemem
a reggelt és vele ébredek
kis atomok vibrálnak bennem
meglepő milyen ébresztőt fúj
annak is ki botorkál körülöttem
ajtók csapódnak a kétkedők veszik
kabátjukat a menetrend szerint
de visszanéznek oda ahol
megszülettek járni tanultak
egy anya öböl nehéz kiszakadni
mert erős a kötelék fogva tart
aztán elenged múlik az idő
már csak féltő szempár a követő
karomat ölelésre tárom
hálás vagyok Fiam
mindenható az Atya akarata
a hiszekegyben a láthatatlan
erejében érzem visszatalálsz
és szíved öröm tölti el
Isten aranyozza lépteid
2019. január 26.
*
Terepjáró
Kusza gondolataimat terelgetem
várom hogy nagy íveket rajzolhassak
köréd és egy szép teret hol megpihenek
elrejtőzve a kíváncsi szemek elől
ott békére lelek ma is épp esett a hó
fejem felett összefolyt szürkeség
átéreztem szépségüket esésükben
és a megszámlált perceiket a földön
bőséggel áldottam a napomat
hogy elérem majd azokat a csúcsokat
ami a villámnak azonnal sikerül
ő tudós én meg tanulom a terepet
ráfelelek majd mit kell tennem
nézlek és felidézem a távolt
gyengéd pillantásod összetart
mint gombok a kabátot visellek
hordozom tekinteted csillogását
2019. január 23.
*
Sebzettségünk idején
A csend magától terül szét
ahogy a szövet kitölti
a bőr felszínét a levegőt
viszi sejtünkbe cseppenként
áthalad a tüdő szűrőjén
testünk fészkén megpihen
vigaszt hoz a halhatatlan
léleknek ha kiborulna
a kanócnak van csak vége
mikor feléli viaszát
mindnyájan sorban állunk
az egészségünk drága kincs
könnyen veszíti erejét
függ mint az érett alma
nyúlnánk érte szüntelen
sebzettségünk kiállt értünk
szeretnénk már túl lenni
kibontva szárnyainkat
ne vigyenek zsákutcába
hová beszorul a levegő
hit nélkül csonka az élet
bízzunk benne hogy mindig
lesz egy angyal a közelben
ki meggyógyít és átölel
2019. január 21.
*
Vágyakozás
Könnyebb lenne, ha mindig sütne a nap
és egyetlen virág sem száradna el,
csillag, mi megmutatta útját
- velem tervezi, hogy bejárja
a pályáját, nem vesztegethet meg
az idő - most lomha ködruhában,
ki jégvirágokkal a kezében jár.
Túlzás lenne ragaszkodni bármihez,
el fog olvadni a január, a február
megedzi még az embert...
márciusban a fényes szelek
felöltik a tavaszruhát.
Cinegék népes serege
és illanó vágyaink vibrálnak
mielőtt jönne az elmúlás...
pezsgésnek indul minden,
hogy kiteljesedjék a nyár.
2019. január 12.
Régebbi versek a "verssoroló 1-10 " menüpontban !
