Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szép versek 21

kerek.jpg

 

Kacsó András

Téli reggel

Telente, ha megül a fagy
a lelkeken s a fáknak ágán,
méláznak sámán-madarak
a világ borzas árvaságán.

Titokban félve jár a fény,
ködök, homályok összesúgnak,
s a hallgatás odros jegén
kényes hópárnák tornyosulnak.

Reggeled pír-arcodba csíp,
fakaszt fájdalmat, koldul könnyet,
s elméd, mely múlt nyarába hív,
kinyit egy dermedt imakönyvet.

Jégvirág-nyíló ablakod
tárva titokra, zúzmarára,
felolvasztja tán holnapod,
rímed derét szíved szabálya:

- Nem születtünk sötétre, fagyra,
langy sugarat rontó időkre,
csak édes, selymes pillanatra,
csillag-órákra, szeretőkre.

Színt szóró, szent, szelíd szelekre,
eredendő örömre, jóra,
dédelgető tekintetekre,
bizalomra, mosolyra, szóra...

*

Fekete István

Ünnep után

Elmúlt az ünnep, fáradt a város,
sötét szobákban kopott fenyők,
bús gyertyacsonkok és álmos mackók,
bádogvasutak és törött hajók.
Künn hull a hó az ablak előtt.

Künn hull a hó. A nagy erdők alatt,
mint néma árny oson a róka,
surran a patak mohos híd alatt,
sziszegő szél sepri a partokat,
s dúdol magának tegnap óta.

Régi a dal, és régi az ünnep,
a tél havas csókja most meleg,
és tiszta, mint a szálló, szűzi hó,
mint az imádság, a legutolsó...
Itt – nem múltak el az ünnepek

*

Szabó Éva

Neked

Jöttél színarany éjnek
jöttél fekete napnak
évek tengermélyéből
robbanó pillanatnak.

Lettem színarany éjed
lettem fekete napod
évek kagylóhéjába
merülő pillanatod.

Szememben nyílsz azóta
szobámba hoz a reggel
távoli esték partján
lecsuksz a két szemeddel.

*

Szabó Éva

Életrajz

Fának születtem. Állva élek.
Nem voltam szeszélye a szélnek.
Levél vagy? - Azt kell megtanulni:
Nem szabad csak fölfelé hullni.

*

Szabó Éva

Indulás előtt

Csomagoljunk
legyünk útra készen
mielőtt minden
eltörik egészen
hisz oly kevés
mit vinni kell
egy ,,megérte''
egy ,,hinni kell''
egy szerelemtől
fényes pillanat
a sárba süppedt
kő alatt
a sötétben
egy résnyi fény
élétől
megsebzett remény
mert valami
végérvényes rend kell
ha nagy útra
készül már az ember
tudván
hogy akkor sem néz
hátra
ha nevét valaki
még egyszer elkiáltja

*

Lőrincz József

ÉBREDÉS

Sze­retnék a ta­vasz­ban min­de­nes len­ni,
Aki a han­gok­kal min­dent meg­te­het,
Csodát művelnék a Kert­ben,
Mi­kor elcsörge­dez­nek a te­lek.

A fákat tele ag­gatnám apró kis csengőkkel,
Min­den ágra kötnék egy napszálat,
Raknék egy-egy fészket min­den­ho­va,
Ahol a végte­len csend megszáll­hat.

Ki­ke­let­kor, mi­kor az em­ber, mint madárfészekből, magából kilát,
Ma­da­ra­kat röppen­tenék fel, hogy örülje­nek a fák.
Az ágak­ra kötött nap­sugárszálak­nak neki röpülnének:
Tele len­ne csodás csi­lin­geléssel az élet!

*

Lőrinc József

KIS ÓDA

Miféle szerzet vagyok én
Hogy áthatol rajtam a fény
Mint forrásvízen csillagok
Rajtam szépséged átragyog

Pulzálhat felém a Mindenség
Én csak melletted lennék
Hogy bevilágítsd énemet
Ragyogj az egem felett

Lelkem
Fényét ahonnan kapja
Te vagy éjszakáim holdja
Életem napja

*

Jánosházy György

Mindig veled

Maholnap elmegyek, mert menni kell,
de titkon mindig itt leszek veled:
besurranok az est fényeivel,
s míg alszol, őrködöm párnád felett,
 
a könyvben leszek, melyet olvasol,
a tükörben, melyben nézed magad,
az illatos ágban, mely rád hajol,
a szélben, melytől meglibben hajad,
 
szíved emlékem ütemére dobban,
ott leszek minden kis gondolatodban,
írás közben vezetem a kezed,
 
s ha egyszer elindulsz te is utánam,
fáradt szemedet én fogom le lágyan,
és hantodon a fejfa én leszek.

*

Túrmezei Erzsébet 
 
Az alkalom      
 
Jön ... elmegy ... többé nem látod soha.
Szobádba száll, mint csillogó madár ...
s ha nem csukod be jól az ablakot,
huss, odafönn a kék magosba jár.
Úgy csillan meg, mint napfelköltekor
a réten villogó gyémántszemek ...
s ha meg nem látod, percek múlva már
fűszálakon csak fájó könny remeg.
És neked már csak fájó könny marad
befátyolozni vétkes, vak szemed.
Nem adtad akkor ... most már nincs kinek.
Nem tetted akkor ... most már nem lelet

*

Snježana Rončević

(szerb költő)

Az ősz kezéből csak a tél visz el

Éjfél. Hó.
Gyermekkori otthonomat
számtalan fehér lepke-szárny takarja.
 
A várakozás láthatárán eltévedve
keresem arcodról azt a pírt.
 
Egyik a másikba, a tavak
szembogarakon keresztül zuhognak.
 
Ujjamban, mellyel érintelek,
örökzöld a fagy.
 
Csend. Égbolttá vált a pehely-susogás,
majd hajadat simítja. Hirdeti a napokat.
És a hóban cipőkopogásomat.

Fordította: Fehér Illés

*

Edwin Arlington Robinson

Kévék

Hol eddig a szél árnyat pörgetett,
Zöld búza ért be engedelmesen,
S az egész föld egy óriás, hirtelen
Csodától aranyszínbe rejtezett.
És mint minél kincs drágább nem lehet,
Várt a búza: a test s az értelem -
Oly hatalmas titokkal terhesen,
Mely szótlanul is mind beszédesebb.

S a tájon, hol gyakran borús az ég,
Szép napok jöttek, majd eljött a nap,
S arany kévék hevertek szerteszét,
De nem mint aki sokáig marad,
Csak mint lányhad, aranysörényű nép,
Ki könnyen ébred, kél és elszalad.

Fordította: Tellér Gyula

*

Fodor Ákos

Egy hálaadás

Nemigen van világ. Ami mégis
lenni tűnik: többnyire érvénytelen. De szobák
vannak, itt, ott. Egy-egy szoba mindenütt van.
Szoba, ahol üldögélni, feküdni, föl-alá járkálni
jó; ahol
meg lehet szólalni, de nem muszáj.
Ahol együtt lehetsz, vagy egyedül lehetsz, ahol még
a csend is lehetséges — szobák, ahol
nem erőszakolnak meg, nem fosztanak ki,
nem aláznak meg ok nélkül, szünet nélkül.
— Jó, hogy vannak szobák.

*

Szent-Gály Kata

Mérleg

Jézus nélkül a jászol: semmi.
Jézus nélkül a szív: szegény.
Csak annyit érek, mennyi bennem
Az isteni az én helyén.

*

Szent-Gály Kata

/1916-2000/

A kegyelem pillanata

Isten átmegy a világon,
akkor is, ha nincs Karácsony.

Néha megáll - csend a csendben -
hogy sorsára fölszenteljen

szántóföldet: legyen bátrabb,
mikor a nagy ekék járnak,

tengervizet: hamar forrjon
benne össze a hajónyom,

kismadarat, hogy a szárnya
készüljön a magasságra,

hogy a kő, mit összezúztak,
útja legyen taposóknak, -

csendesülj le, hogy megértsed,
mire szentelt az Úr téged.

 

*

Lőrincz József

Verőfény

Szerelmes az ősz, szemérmes:
Elpirulnak az almák,
Beteljesülésre vágynak
Anélkül, hogy vonzalmuk bevallnák.
Vetkőzik a fa, apránként
A szomszédban a csipkebokor is
Csupa vörös gyümölcs, mintha égne.
A csoda-almák meztelen ragyognak fel
A verőfényes szeptemberi égre.

*

LŐRINCZ JÓZSEF

FÖLDEM FÖLÖTT

Nagy sárga báb vagyok, akiben egy
Egész életen át érett a lélek.
Amely csak akkor ébred más létre,
Ha ezen a földön égit remélhet.
Másik életre készülődve
Leszek egyre földibb,
Mert a remény a legzöldebb
Ezen a földön, itt.
Örömök, bánatok készítik
Bennem a hetedik eget:
Majd egy alkalmas pillanatban
Óriási lepkévé változom,
S felröppenek.

*

Versek - Nandagópa

Ej, ti versek!

Ugyan manapság kit érdekeltek?
 
Nem jegyeznek titeket a tőzsdén,
Nincs nagy megtérülés e szellemi tőkén…
 
Nem fakad belőletek anyagi bőség,
Nem tőletek nő meg az életminőség.
 
Hát akkor miért is bajlódom veletek?
Sor végére rímet mi végre keresek?
 
Mi végre vagytok akkor a világon?
A rímfaragást végül minek is csinálom?
 
Hisz nem vagytok dicsőség,
Nem vagytok szerénység,
 
Se szellemi bőség,
Se lelki szegénység,
 
Nem vagytok erények,
Nem vagytok ti hibák,
 
Hogy akkor mik vagytok?
Egyszerűen: IMÁK!

*

Dsida Jenő

Laterna magica

Az alkony lassan hűvös-kékbe sápadt
s kék úton jártam ődöngőn, magamban.
Kezemre néztem: hamvas, túlvilági
kékség imbolygott bőröm bársonyán is.
Sötétbe mentem, mind nagyobb sötétbe.
Aranycselló mély húrjain zenélt
a végtelen magány. Akkor megálltam
kinyújtott karral, mint világtalan
kéregető s utánad tapogattam.
Milyen voltál és milyen volt a hangod?
hogyan néztél rám és hogyan szerettél?
- jaj, elfeledtem. Csak az éjszaka
meredt felém a térben és időben,
csak tücskök szóltak fekete mezőn
és hajladozó nyárfák sugdosódtak.
...Egyszerre fény gyúlt és a messzi égre,
mint nagy vászonra berregő motor,
zúgó, öles nyalábbal vetítette
tűnődő lelkem - lassú reszketéssel -
lehúnyt pillájú, alvó arcodat...

*

Papp Ádám

Emlékezés

Ha egyszer majd véletlen
nem lesz semmi se,
csak emlékezz némán,
emlékezz valamire.

Valamire, ami jó volt,
ami boldogsággal ölelt át.
Emlékezz valami olyanra,
ami mosolyra görbítette a szád.

Ha egyszer majd véletlen
elmúlna az a sok szép nap,
csak keresd meg a csendjeid,
s fogadd, amit neked ad.

Fogadd, s bánj jól vele,
ne dobd el azt soha, de soha,
csak vigyázz rá igazul,
és ne kívánd el egy sötét világba.

Ha egyszer majd véletlen
nem lesz semmi se,
csak emlékezz némán,
emlékezz a boldog időkre,

s érezd meg ott a pillanatban,
hogy mennyi, de mennyi minden
van, ami veled ragyogva táncol,
s csókja nyomát hagyja örökül

a szíveden.

*

Papp Ádám

Végzet

Csak engem figyelj: a szememet.
Azt lásd, ki tényleg én vagyok.
Hazug szókkal, buta álarcokkal 
szívedbe én úgyse hatolok.

Nem is szólok, ha nem muszáj,
épp elég, mit egy mozdulatom üzen.
Ne hagyd, hogy a szürkület betakarjon,
s ne hagyd, hogy elsodródjunk
a kettőnkből születő tengeren.

Kezeid után kapnék, de várom,
míg te azt az enyémbe temeted,
s várom, hogy szívemben
halljam dobbanni a szíved.

Ha el is fordulsz, látom,
hogy titkon lelkem kutatod.
Nem tudom miért jó e játék,
de hagyom, hogy csináld,
hogy kiismerd, mint a sok-
sok el nem mondott titkot.

Még mindig nem szólok.
Egymást járjuk át a csendben.
Ha csak ennyi jut nekünk,
nem bánom. Én hagyom rámenni
a részem.

Hagyom, hogy tovább menj,
ha így te jónak látod,
s hogy még jobban kiéld
ezt a tébolyult világot.

Hagyom, hisz magamhoz
sosem köthetlek téged,
csak folyton szerethetlek,
mint visszajáró felét
az az egyetlen végzet.

*

Papp Ádám

Ima

Te legyél reggeleim
legelső fénye.
Te legyél a menedék,
titkaim őre.

Te legyél az,
kihez az odabújás
nem csak szerelem.
Te legyél,
ki nélkül minden perc
a pokol legyen.

Te legyél,
kinek étke lelkemig
tölt fel.
Te legyél,
akivel a szívem
egy helyen ver.

Nem kérve mást,
csak a maradásod,
huncut mosolyod,
tiszta igazságod.

Szemeidben tüzet,
ajkadról nedűt,
mi bármikor eloltja
a szomjam.

A világot akarom veled,
s, hogy ezt mind
viszonozzam.

Te legyél,
kivel az élet játék,
legszebb csaták sora.
Te legyél,
akiért lélegzem holnap is,
s, ha kell, én
meghalok ma.

*

Papp Ádám

Végül majd...

Ott leszek egy halk szóban,
egy dalban, mit a szél sodor,
ott leszek egy véletlen pillanatban,
hol még őszinte az a mosoly.

Végül majd...

A nevem ugyanúgy név marad,
semmivel sem több, mint a tiéd.
Igaz, én verseket sírtam, nevettem,
de nem baj...legyek csak emlék.

Végül majd...

A szemem, ha visszaemlékezem
azt látja majd, kinek utoljára ígértem.
Kit utoljára csókolni vágyok,
hisz az érzés nem csal; őt szeretem.

Végül majd...

Mit szabadságnak nevezek ma,
talán többször is úgy megkapom.
Vágyom, de tudom, még van időm,
s minden percét kihasználom.

Végül majd...

Ott leszek, ahol várnak, ahova vágyok,
ahol az van, ki élteti - míg élek - szívem.
Ott lenni csak egyszerűen annál,
kinél a világon jobb nekem nincsen.

Végül majd...

A színeket kopárság fedi el,
de öröm lesz a lényem minden részlete.
Csak az legyen ott végül velem,
kit áldok magamban, míg élek...örökre...

*

Őri István

Csillagösvény

Te gyakran jársz fönt,
az Ösvényen, a csillagok között
s ugye tudod: az űr nem sötét,
mert ha egy csillag kinyitja szemét,
s rád kacsint kedvesen,
és fényt szór szerteszét,
tündérfény vonja be az eget,
s e ragyogásban szép szemed
int a végtelennek, a fagyos űrnek,
a félelemnek, s a többi csillagnak,
hogy ragyogjanak, mert te jössz
készüljenek, utadra fény-port hintsenek,
hogy lépteid ragyogjanak,
s az árnyak messze fussanak előled,
mert te jó vagy, s jók néha félnek,
s jók néha félnek, néha bátrak,
néha kevélyek, mert azt hiszik,
a világ is jó, mint ők.
Te jó vagy és hiszel, szeretsz, emlékezel,
s közben mész az utadon, a csillagok között,
mint egy álom-tündér, ki fénybe öltözött.

*

Őri István

Reggeli ajándék

Még most is látom arcod nyomát:
kedves kis gödör, puha, meleg, illatos,
s ott egy hajszál is gyöngy-hajadból,
mit az álom nekem ott hagyott.

*

Borisz Paszternak

Zápor suhogott

Zápor suhogott az irtáson át,
a hosszát könnyű léptekkel kimérte.
Fém-levelet villant a gyöngyvirág.
Könny szökik a király gyertyák szemébe.

Óvja őket a közönyös fenyő,
hajszál gyökereikbe harmat árad,
magányosak, bújnak a nap elől,
külön illata van minden virágnak.

Ha a villákban tea gőze száll,
szúnyogvitorla leng az esti széllel,
a csormolyában megsűrűdve már
tejes homállyal szendereg az éjjel,

s gitárt zendít - viola illatot
lehelnek gondolatok, arcok, évek.
Minden, amit a múlt még meghagyott,
minden, amit a jövőtől remélek.

*

Füle Lajos

Nem természetes

Az nem természetes,
hogy egy kisgyermek épen érkezik.
CSODA!

Az nem természetes,
hogy egy kisgyermek felnő és ép marad,
CSODA!

Az nem természetes,
hogy mindnyájunkért áll a Golgota,
hogy kicsi és nagy eljuthat oda…
CSODA! CSODA!

*

József Attila

Pünkösd előtt

Szent, éhes lelkem, pünkösd ünnepére, 
Mint jóllakott túzok, magadba hullva 
Feledd, hogy büszke, forró szárnyadat 
Cibálja, tépi vének irigy ujja. 
Hiszen tudod már mi a Végtelenség: 
A Végtelenség az a magyar bánat 
S hiába vergődsz haló hattyúként, 
Szomorúbb lélek búsul majd utánad. 
Ha idejöttél, tündökölj s dalolj csak, 
E végtelen vízen büszkébben ússzál 
S csudáljanak, hogy méltóbban repül 
Zilált szárnyad az égi Szíriusznál. 
Szent vagy s ha mégis lenyilaz az Éhség, 
Mint vadludat rozsdás vessző találja, 
Ne sírj, dalold el híres éneked, 
Hogy nyögve várjanak újabb csodára!

*

Kányádi Sándor

Tudod

soha nem bántam meg,
hogy megszerettelek,
pedig felbolygatta ez a szeretet
az egész életem,
Tudod,
soha nem csalódtam benned,
pedig sokszor nem értettem
a cselekedetedet,
sokszor féltettelek,
leginkább magadtól féltettelek,
Tudod,
lassan fogynak körülöttem a dolgok,
a dolgaim,
vagy messzire kerülnek tőlem,
vagy csak én távolodok,
ahogy szakadoznak a szálak,
az érzés egyre jobban magához láncol,
Tudod,
mikor megkönnyezek valamit,
ami szép volt,
megvigasztal a gondolat,
hogy lakozik bennem egy csoda,
ami nem hagy el,
amit nem vehet el tőlem
sem az irigység
sem a rosszindulat,
Tudod,
ebből az érzésből táplálkozom,
miatta össze sem csuklom,
ha elesek is, érte felállok,
ha sírok is elmosolyodok,
talán,
ha végleg elalszom,
érte akkor is felébredek.