Verssoroló - 8
2016. január
388. Monoton
389. Érvényben
390. Félkészen
2016. február
391. Pár-beszéd
392. Napnyugta előtt
393. Testvérem
394. Nosztalgia
395. Fénnyel terített
396. Marasztaló
2016. március
397. Égő tulipán
398. Ha ideér és tavaszt fest
399. Mementó
2016. április
400. Ezerjó
401. Futás
402. Csillagvető
2016. május
403. Anyu
404. Képtelenség (vázlat)
405. Képtelenség (vázlat)
406. Képtelenség
407. Van, hogy...
408. Visszaadom a földnek
2016. június
409. Kitérőben
410. Csipkeszél (kitérőben c. versem átírat)
411. Sóhajok alatt
412. Színt vallok
2016. július
413. volt egy...
414. Magam örömére
415. Zöld karéj
416. Egy híján hatvan
417./ 0 Megadott szavas vers
2016. augusztus
417. Teremtés
418. Teremtő
419. Szempontokat terelek
420. Mozgásban
2016. szeptember
421. Nyár végi szóvetés
422. Az én mozimban
423. Hídépítő
424. Újjászületés
425. Fiamnak
2016. október
426. Legalább gondolatban
427. Tükör-kék
428. Kikeletig
2016. november
429. Amikor megy a páraelszívó
430. Románc
431. Téli apró
2016. december
432. Pásztortüzek fénye kell
433. Karácsonyi haiku
434. Megváltásban
435. Vigasztalok
436. Paradox karácsony
437. Óévi búcsú
(49)
437.
Óévi búcsú
Köszönöm az idei esztendőt
örömmel búcsút intek neked
vár ránk a fényes Új 2017
aranyeső könnyű párája
mossa tisztára a szívetek
őrangyalok vigyázó keze
segítse a megfáradt lelkeket
az utolsó percekben is veled
hálaadás közepette szülessen
a szilveszteri terített asztalka
szemeinkben csillogó szeretet
Angyalok és Emberek nélkületek
mire menne a Világ - hát énekeljetek
Testvéreim vigadjatok öleljetek amíg lehet
2016. december 31.
*
436.
Paradox karácsony
Csengettek az utcán, mi lesz most ezután;
karácsonyi felhajtás, angyalok a sztrádán.
Szép nap volt a mai, mert minden nap magáé,
holnap meg csak talán - ezért mondom el:
újra fényláncok ragyogtak a kihalt utcán
vagy csak képzeltem mindent, kívül-belül
szomorúságot sulykol a világ, ahová néztem -
ott valami kedves takaros szempár mosolyt
küldött, fejem fölött elnézett ciklon atyám.
Valaki megmelengette a szívemet, almahéj
falatkán osztozott két kis veréb gondtalan,
egyre közelebb érek a forráshoz, Vezetőm,
utad meglelem - járdaszigeteken lestrapált
lépések, sorban álló tömeg, jaj Istenem -
valamit elvesztettek az emberek...
én a jászolnak örvendek békességben,
mások keserű könnyét is elrejtem...
a nincs-etűdök tajtékot vernek homlokukra
oszlásnak indul a tömeg, hideg a párna,
de a gyomor tán pár napig nem korog
ezrek tették a jót, meleget osztottak,
jusson valami a holnapokra - bárcsak
örökké tartana az adakozás varázsa
lenne mindenki életének kovácsa!
2016. december 27.
*
435.
Vigasztalok
Fehér ingedre
ha rászáll egy kis korom
én leszek ott egy fekete ponton
híd melyen a szél átfut
fütyül rá a remény
de lesi ablakod
megszokásból ajtódat
nyitod melegség árad
szavaidból így lopsz
békét a szívembe
a halál se választ el örökre
2016. december 18.
*
434.
Megváltásban
Én csak a szépet és a jót
akarom látni de szétesnek
a képek a monitoron
rakosgatom mint játszó gyermek
csúszik az út és lehet sokk
kerubok feszítik mellkasom
bölcsőringásból eredőn
megválthatom magam
karöltve istenekkel
fehér karácsonyt várunk
a keresztfa árnyék még lapul
szíveinket húzza záloga
amit nem adtam meg másnak
a születésben felkarolom
szépet és a jót megadom
keresem a hozzám valót
hitetlen Tamás kizárva
mennyből az angyal jöjj el
fel nagy örömre szent vagy
Uram vigaszt kapok tőle
2016. december 18.
*
433.
Karácsonyi haiku
aranyló szalmán
anya kisdedet ringat
fénylik mosolya
botlik az ember
menedéket ha kérnénk
csillag születik
holnap a jövő
angyalok szárnya alatt
karácsony eljő
2016. december 16.
*
432.
Pásztortüzek fénye kell
Óh, azok az angyalok ne lennének oly magason,
elérhetnék szárnyaik a vállunkról hulló veríték
árnyait, felszárítanák, felfűznék gyöngyként
sorsfüzérünket a fára - a szeretet ünnepén,
hogy mindenki lássa vesztes vagy mégsem,
pásztortüzek fénye kell, hogy utunkon kísérjen.
Nem alamizsna, ha megnevezed neked adja,
rejtve ne maradjon hűséged - Ő a gyógyító, a Malom,
finom búzáját ossza szét, édesíti szánk ízét,
békét hoz, lélek-meleg lesz karácsony;
"fészkében ring a száz cikázó fecske
szívemben minden mámoros szavad"
feladom most ezt a levelem - megkapod,
minden vesszőjén virág teremjen,
pontjait értened kell... várakozunk, miért,
feszíti mellkasunk hitünk fénye;
előbb nem érkezhet se Ember, se Angyal -
csak ha üt az óra, érett percének
millió szikrája csillagokat szül
a halottnak hitt Világ fölé, felébreszti
a dermedt lelkeket - Ő, aki istállóban szendereg
megváltója lesz az Embernek.
(az idézett rész: József Attila)
2016. december 8.
*
431.
Téli apró
Ha egymáshoz érhetnénk
lehull a tűlevél a fáról.
Lépésemet igazítom
az út porán ha járok,
vállamon kabátom,
súlyt cipel, tél vize sáros,
kitaposott a csizma.
A kikötőben járok,
de ki tudja hová lépjek,
jeges az utca - keressük a fényt
és a csendben lassan összeér
két egymástól elszakadt rész.
2016. november 26.
*
430.
Románc
Naponta játszik a fény
megmutatja erejét,
halhatatlanságát;
öreg csősz az idő,
neki mindent lehet;
a fákra tavaszt álmodik,
üres fészkeit tartja életben
és tündérkerteket, hol álmok
rejtőzködnek - egyszer visszaadják
a fehér berkeket, ha majd
tócsákba nézhetnek
kíváncsi gyerekszemek,
mentik a sárba taposott
leveleket - fenn hangol a szél,
sikátorokban reked -
fals hangján elidőz,
de gondol egyet:
felszárítja az összes könnyet
és a bőkezű hegyek
hasadékában megpihen.
2016. november 13.
*
429.
Amikor megy a páraelszívó...
a gondolat mindig játszik
tréfát űz velem a kis piros
bögrém a polcom tetején
árulkodó jeleket hordoz
csak megérinthetném a fülét
kávé vár az asztal közepén
odagondolom magam a székre
megiszlak hamarosan mielőtt a dél
kikanalazza húslevesét
olyan ártatlan ez a vágyakozás
barkaszemek bújócskáznak
tréfás kedvükben a kockacukor olvad
piros bögrém a kezemben
az utolsó kortynál - jaj már kihűlt
a levesem - vissza mindent
a gázláng koromját törölgetem
a dalom ergo elszállt - vajon
mindenki ebédhez jutott
a süteményről elfeledkeztem
csülkös bableves jókai módra
glutamát mentes folyóbor
jó fajta rizlinggel öblít a nyelvem
sok szép magyar szóval együtt
kukorékol majd reggel a kakas
ártatlannak látszik a szemétdombon
idáig fajult a téma a gondolat mindig
játszik hajnalhasadáskor az ember
és anyám tyúkja az ágyból kimászik...
( humoros irományom )
2016. november 5.
*
428.
Kikeletig
Nárciszok hajtanak, lesz tavasz,
a nap fényhidakon átszalad,
ha elfogy minden útravaló
csillag vezet, a hold kis kamasz.
Vándorbotját átadja neked,
vadakat se terel a vadász,
törött szárnyakkal cinegét rejt;
menedékház az avarpalást.
Földet érnek a pitypangernyők,
szélcsendjében hófelhők mögé
rejti kíváncsi tekintetét
az ősz - kifesti szemöldökét.
Gyermek ajkán rózsaszín a pír,
kemence gesztenyét hevít és
majszolja ki betér, vaj olvad
tányér szélén - új napvetülés.
Mielőtt végleg leáldozna,
benézne még az otthonokba,
kinccsé tenné arany sugarát
kikeletig az ablakodba.
2016. október 30.
(ihlette: Péter Éva Erika verse - Út öblén)
*
427.
Tükör-kék
Egy nagy tükör kellene, hogy elférjünk,
ha belenéznénk láthatnánk egymást,
megrajzollak és integetek feléd,
lapozzuk életünk mesekönyvét...
lehet soha nem érünk a végére,
eszünkbe jut még több emlék, illatos,
kék virágokkal hajlok meg előtte -
visszalopom magam az otthonomba.
Felmelegszünk, összeér homlokunk,
tűzről pattanó szikrák nyomunkban,
szív alakú ostya - ízében csoda,
szépülő esték, tiszta tükör-kék.
2016. október 16.
*
426.
Legalább gondolatban
Ha eljátszhatnánk egy délután
frissen felkelve az asztaltól
kezünket egymáson felejtve
figyelnénk szálló naplementét
ősz már a szem elidőz rajtunk
mindegy ahol vagyunk jólesik
gondolatom szárnyaló fecske
nincs aki ezért kinevetne
képzeletem ma tavaszt hozott
de közelebb jár felénk a tél
kicsit összehúzzuk magunkat
kinyúlt kardigánunk pont elég
2016. október 5.
*
425.
Fiamnak
A húsz év madártávlatból is szép,
közelebb került minden gyerekkori kép
és ott marad ahonnan kiszakadt;
szívem alatt cseppnyi kis maszat
életre kel és hallom, ahogy mesél.
Könnyeim csak titokban hullnak
az én kis angyalom felcseperedett,
ha későn is, de be fog érni;
szeretném őt sokáig kísérni...
szemmel már nem követem,
ha befordul az utcasarkon,
csak a szívem jár nyomában
- őrangyalként álruhában -
megsegíti, ha bánat éri.
Mit is kívánhatnék e szép napon?
Legyen lábad alatt tiszta az út,
szárnyaljon a képzeleted,
mint az első hópihe, ki megúszta
a szabadesést és hóembert
építhetett belőle egy kisgyerekkéz.
Időközben felnőtt lettél -
lassan majd unokák állnak körém
és én boldogan nyújtom kezem...
Fiam, segítelek míg élek -
Istenem, áldd meg őt is nevemben!
2016. szeptember 29.
*
424.
Újjászületés
Mielőtt lepereg életünk utolsó perce - újragondollak,
felköszöntelek és mályvaszívem kiterítem,
koccintok egészségedre.
Legyen szép az életed,
tápláld lelked, ha elmerülnénk
egymás tengerében,
zárjuk palackba az időt
- a formátlanból kinyílik a jövő -
távolban az árnyak is szelídülnek,
angyalpasztellek az égen
üdvözölnek majd, mint érkezőt.
Végtelen csend ülhet a tájra,
belenyugszunk a lassú elmúlásba...
kimerhetjük a közös tányérból
leheletnyi vigaszunk
- megérkeztünk -
ez itt a mi Univerzumunk.
2016. szeptember 23.
*
423.
Hídépítő
A folyók csak úgy suhannak,
mint az élet az út mentén.
Hidakat épít az ember,
hogy megkösse a békét.
A túlpart innenső oldalán
vágtázó lovakat szelídít,
míg a szemrebbenés olaját
tűzre önti és elenyész.
Mindig több lenne jó,
a tiszta víz kéz-közön forog,
szemfenéken vitorlák szele
lélekvesztőbe robog -
vessünk véget az elmúlásnak
és mindennek, ami ellen törünk.
A talpon állók ereje kevés,
inkább hagyjuk, hogy temessék
az elveszett bárányok tetemét.
Megérett a föld, learatva ereje,
cikázik a semmi voltján és foglya.
Legyen már az embernek elege,
vesszen minden, mi rombol,
hulljon fákról a férgese;
lesz egy kéz, mi megtartja
a vágtából kiesettek földjét -
onnan indulnak majd vonatok,
összekapcsolják a szerelvényt,
akiben bízni érdemes -
nekünk adja szeretve lényegét.
(ihlette Péter Éva Erika verse)
2016. szeptember 11.
*
422.
Az én mozimban
Mára megfakult a kép,
ráírták a születésem
feketén - csak a hó fehér,
az álmok színesek
- anyám öléből kiesve -
a nap korongja égetett.
"cserépedény az élet"
csírájában szeretet.
Csendesen szemlélem
egy titok-ház ablakát,
nyithatom és zárhatom
szélhárfa kapuját.
Bevilágítom az otthont,
melegét hagyom rátok,
mikor sírva nevettem -
törékenyen szerettem...
életem csorbaságát.
(az idézett rész Bedekovics Péter Pál)
2016. szeptember 6.
*
421.
Nyár végi szóvetés
Öltöztessük fel a napunkat
szórjuk szét alvó villámait
homlokunkról az izzadtságot
nyíljon örökké a szóvirág
illatozzon míg a Nap ragyog
és az alvó Hold felkél legyünk
kis pirókok ágon gesztenyék
sudár jegenyék az út szélén
lehet majd szóvetés a télen
elvonul az ősz sekély vízbe
nem fúlnak madarak felébred
a tavasz sok kis rajban neszez
magamhoz hívnálak hogy mesélj
öledbe helyezem madaram
szeretgesd meg a kis bóbitást
pitypangosra feslik majd az ég
2016. szeptember 3.
*
420.
Mozgásban
rózsaszirom száll
élvezzük az illatát
szellőre kapott
a hold-követő
mozgatja a vizet lett
apálynak dagály
a nádas előtt
hulló csillagok járnak
tó vize fénylik
2016. augusztus 21.
*
419.
Szempontokat terelek
Nem tehetek róla hogy másnak látom
a rétek virágait saját szememben
keresem a fajtámat tudom különc vagyok
sokáig néztelek és felhőket terelek
magamtól és hullámokat rajzol szemem
felőlem biztos lehetek szívhordók alján
lélekbor kóstolóra hívnak elmegyek
egyszer kiforr minden vezessen a kezed
ha elfordítom fejem csillagokat vesztek
egy félig kész nyárból töredékeket
már ősz gombolja mellényét a fény lassan elfolyik
gólyákat figyelek fiakat szárnyakat köt a nap
a tél is egyszer eltelik kering a szél
visszatérnek és fészkükre szállnak megint
2016. augusztus 10 - 29.
*
418.
A teremtő
életet lehelt beléd
minden nap kell ebéd
étel ital asztalodra
közelebb is jöhetnél
hogy a szomjad oltsa
szelíd szolgaként követ
rád költi az utolsót
ha eljön a vacsora
mindent rád hagy
mégis elfelejted
amire csak ő képes
egy marék hamuból
újra teremt téged
2016. augusztus 6.
*
417.
Teremtés
mikor a szívben
megfogan az életkedv
a tér szabad lesz
2016. augusztus 1.
*
417./0
Megadott szavas vers
/csüng, lila, kavalkád, sors, peron, kőkorszak,
képzelem, esendő, cselleng nokedli /
Fénnyel indul az élet
alagútban sors-magzatok
kifutójuk peron
csak képzelem
a kőkorszak előtt
vágányról indult-e vonat
lila köd-kavalkád esendő vak
fapadossal cselleng egy gyerek
túlélni tanul van nokedli
és dajka bayer módra
baileyst szürcsöl
jókedvét így aszalja
poharán csüng az ajka
2016. július 29.
*
416.
Egy híján hatvan
Még hallom dobogni szívem
Termében kis harangok
Szólítanak engem
Az idő zsarátnok
Hátán négy évszak
Mindet szeretem
Pártfogóm és jegyesem
Amerre nézek ott terem
Házőrzőm a Szív-elem
Mézszínű réteken
Hatvanat ha megérem
Szerencse sütivel ünneplem
2016. július 26.
*
415.
Zöld karéj
Lédús gyümölcsök közt
csonthéjasok a fákon,
minden nappal érnek,
nincs felesleg, ízük arany,
dinnyelével csurog a nap.
Adható mindenkinek -
magokkal teljes a lét.
Örvényben egy hajó -
álmok tengerén karéj,
apró és zöld a héj -
folyik az árral kitér
evezők elől, csak játék
az árbóc, a figyelő,
a megfigyelt - nincs helyén.
Moraj a távolban -
vad jégeső köszön be...
a folyóban úszó zöld héjjal
eltelt a nap.
2016. július 22.
*
414.
Magam örömére
Ígérem, hogy feldoblak;
tornyokat emelek föléd,
virágszirmokat pörgetek
és az úszó napfelkeltét
lábad elé helyezem.
Ízekre osztottak a fények;
tüzet kapok fel
- forrásból született
mozdulatom megremeg -
mások arcából fedezlek
fel - sokáig nézlek...
és a pontok kinyílnak,
édes zavarodottság Ott benn.
2016. július 15.
*
413.
volt egy...
kék folt a napon
tintába mártott egy toll
sistergő paca
2016. július 2.
*
412.
Színt vallok
Könnyű volt megszeretni
hozzám nőttél mint kőhöz a moha
így írlak majd versbe téged
lelkemből kiszakított mostoha
sorsom apály és dagály
sziromszád takarja hárs
orgona lilába színt játszol
nem ölelhetem már soha
azt a vén cigányt elhangolt a hegedűje
vonói fogason tűzliliomok avaron
dallamtalanok a szólamok
levegőtlen nappalok és mégis akarom
Az éjszakák derültek jácintokat szakítok
félig kábulatba ejtőn kutatom még utam
sarkamra állhatok útvesztőben még zúg
egy motor beér majd egykoron
toronyiránt zenekar hangol
próbál az élet
minden hárfában lakik egy lélek
megtalállak van ígéret
vágyakozva születtem ebbe a képbe
2016. június 29.
*
411.
Sóhajok alatt
Mindig rád csodálkozom,
hogyan oszlatod szét a sötétséget -
az utolsó harmatcsepp is fellélegzik,
ha a fény felé nézhet. Ajándék,
dobókockák egy biztos kézben,
hatosra fog esni - tervezem,
mi az életemből kimaradt.
Fiókban a helye a részeknek,
kulcsszavakra lenne szüksége?
Gémberedett szív csak elveszni képes?
Könnyű felidézni az álmokat, kísérnek,
(ki tudja hányszor került rá lakat)
kulcsán szalag - feszül a nyár
a sóhajok alatt.
2016. június 22.
*
410.
Csipke-szél
(kitérőben c. versem átirata)
Minden mozaikból kipattanhat szikra;
benne sok színes kép s minta,
összerakni gyereknek játék,
de a nő vágyik arra -
legyen öltöztetője, jól álljon rajta
fehérnemű csipkének fodra.
A ruha fölé egy jó dzseki, sportos,
a térre kisétál és felveszi
- szökőkút peremére ül -
hajkoronáját lazára engedi.
Mindenki saját arcát mártja a napba...
Lassan beúszok ebbe a képbe,
mint bárányfelhő a Nap ősszívébe,
mit atyja lazán széthint az útra...
Rengeteg emlék, pántos kis papucsban
léphetek a folyón túlra, de korlátaim
falak - a környezet majd lebontja,
az utolsó tégláig, mit beton takar.
Egyszer elenged a kút, káváján
testem melegét hagyom.
Áldozok az estnek, mi egy nagy falat kenyér.
Átérve a hídon, szalmasárgák a kalászok,
megértek az aratásra, kitaposott
ösvényen egy csipkeszélbe kapaszkodom
- látom a kamaszkori ideákat -
jó volt szíveket faragni egy piros padon.
Látlak - egyszer lefordul majd ingedről a minta,
egy elfelejtett emlék válladra ül,
izzadtságot kóstol - erősebb lettél, mint valaha.
Lépéseid elhaló neszében is lendült a hinta,
a visszamaradt szavak - versekbe zártak,
mégis szeretsz, integettél a hídról...
lecsukott szemmel kérdezném, miért
terítette rám egy gyengéd szellő
pont a hófehér leplét.
2016. július
*
409.
Kitérőben
Ha rád gondolok kipattan egy szikra,
benne sok színes kép - itt vagy velem.
Minden nő vágyik arra, hogy legyen...
öltöztetője, farmerdzsekije, mert jól áll...
alatta a fehérnemű kivillanó csipkefodra.
Sportos és elegáns, a tereket is díszíti,
a nő a lábát könnyen odaviszi,
hogy egy szökőkút peremére üljön,
s hajfürtjei szabadon lobogjanak
a turisták körében...
a földön galambok szemeznek;
nincs senki, ki a vállát rándítaná,
mindenki saját arcát mártja a napba
és kíséri a szivárványt,
mit a szökőkút atyja lazán széthint
az útra...
rengeteg emlék, pántos kis papucsban
léphetek a folyón túlra, de korlátaim még állnak.
Falak. A környezet majd lebontja,
az utolsó tégláig, mit beton takar.
Egyszer elenged a kút, a káváján
testem melegét hagyom.
Áldozok az estnek, mi egy nagy falat kenyér.
Átérek a hídon, szalmasárgák a kalászok,
megértek az aratásra, de én a kitaposott
ösvényen csipkeszélekbe kapaszkodom
- látom a kamaszkori ideákat.
Jó volt szíveket faragni egy piros padon.
Látlak - egyszer lefordul majd ingedről a minta,
egy elfelejtett emlék válladra ül
és izzadtságot kóstol - jobb lehetnél, mint valaha.
Lépéseid elhaló neszében lendülhet a hinta,
hogy visszamaradjanak szavak - verembe zárnak,
elesett rímek, mégis szeretsz, integettél
a hídról... csukott szemmel állok
kérdezném, hogy miért
- csak egy gyengéd szellő -
teregette ki rajtam fehér leplét.
2016. június 17.
*
408.
Visszaadom a földnek
Visszaadom a földnek mi jár,
minden eltaposott fűszál
és lábnyom porát,
bogarak vázát,
leszakított szirmokat,
oszlopokon ülő varjak
kórós visszhangját,
fiókáik gyilkos tetemeit,
árván maradt szüleik fészkeit.
Nagy a te hatalmad, kinek szívét
nem járta át soha hanyag érintés.
Egy darabig mindenkinél fut a szekér,
ha összeteszi kezét - ezért-amazért,
de van egy ország, hol ültethetsz
csemetét, kisarjad majd az együttérzés,
patkók dobogása veri fel a csendet;
nyeregben vagyok, holtig szeretek,
a szivárvány logaritmusán szárnyalok,
de hajtóját egyszer ledobja,
útifüvek porát végleg elhagyja
a testéből kivetkőzött öreg Földanya.
2016. május 31.
*
407.
Van, hogy...
beborulnak a nappalok
szemek parazsát kioltja
figyelmét a lángról rejti
viszi végzetét a fokra
de ott maradt még igaz szó
szájnak csókot csillapítót
ad simogatja a szívet
a boldogság kitapintó
keze közt maradt egy tisztás
rádobott virág takarva
illatos minden mulandó
és bezár a pillanatba.
2016. május 14.
*
406.
Képtelenség
Egy százszorszépért cserébe
minden nap lehajolok,
a legkisebb csokorba belefér,
mit kötök - féltőn ragyog
rajta huncut szemem.
Kezem kitapintja erét, eleven,
mutatja szövetét nekem,
neked adom színeit,
de mit várhatok,
ha nem hallok, nem látok;
mit szeretnék?
Napraforgók közt keresem,
ha elveszíteném -
arcod mögé bújt csillagom,
elhagyott sugara foszlányát,
ami már nem lehetek, elvetem.
Érted? Hallgatok.
Jókedvre derít hűségem,
tudd, bennem ragyog arcéled;
csodálom, hogy nincs szavad -
egy cserebogár lépésben halad,
százszorszépek közt maradt.
2016. május 23.
*
405.
Képtelenség
(vázlat)
Egy százszorszépért cserébe
minden nap lehajolok,
a legkisebb csokorba belefér,
mit kötök - féltőn ragyog
rajta huncut szemem.
Kezem kitapintja erét, eleven,
mutatja szövetét nekem,
látod neked adom,
de mit hagyok még,
hisz sokszor már ki sem látok;
napraforgó táblák hirdetik...
mit szeretnék,
ha elveszítem, majd keresem -
Arcod mögé bújt csillagom.
Elhagyott ruhadarabok foszlánya,
ami már nem lehetek... elvetem.
Érted? Értem.
Jókedvre derít hűségem,
tudd, bennem ragyog arcéled;
csodálom, hogy nincs szavad -
egy cserebogár lépésben halad,
százszorszépek közt maradt.
2016. május 8.
*
404.
Képtelenség
(vázlat)
Egy százszorszépért cserébe
minden nap lehajolok
a legkisebb csokorba belefér
mit kötök féltőn ragyog
rajta szemem huncut szívem
kezem kitapintja erét eleven
mutatja szövetét nekem
ezt is neked adom
de mit hagyok még hátra
hisz sokszor már ki sem látok
napraforgók távlatából táblák
hirdetik mit szeretnék
ha elveszik csak elesett
arcod mögött egy megbújt csillag
és földre dobott ruhadarabok
foszlánya ami már nem lehetek
elhagyom magamért
jókedvre derít hűségem
tudd bennem ragyog arcéled
csodálom hogy nincs szavad
egy cserebogár lépésben halad
százszorszépek közt maradt.
2016. május 8.
*
403.
Anyu
Anyunak bérlete volt a munkába,
kecsesen vitte őt formás lába.
Ritkán láttam betegnek,
sokan sóvárogtak utána.
Többször kapott fehér lapot,
de soha nem írta tele...
a végén meg széttépte.
Kereste az igaz kikötőt...
nem volt reményszigete.
Mára egyedül maradt,
de még él, mellette egy hajtány:
ez vagyok én - kis szerencse.
Napot viszek, hátamra veszem,
segítek... addig - amíg lehet.
Szeretlek Anyu!
2016. május 1.
*
402.
Csillagvető
Leáldozott ez a nap is
még nem is éltem igazán
bejártam az emeleteket
a körfolyosókon előtted
ezer halott lábnyom
kerülgetem mint macska
ott ül a lépcsőn csendben
ablaktalan az éj hold
süti kenyerét éhségem
nem csillapítja miért
az igazit nem kérdeztem
eltolom a tányért mielőtt
felsebzi tenyerem
jóságod rejted napod
bent mégis az Isten
nekem krátert szabott
ezer csillagot vetett
ő tudja miért veled
soha be nem csapott.
2016. április 25.
*
401.
Futás
Felszaladtam az emeletre
pillantásom ráesve kell-e
mit tegnap felírtak receptre
először szikra volt semmi más
utána jött a gondolat szó
feltámadás libegő csónak
bölcsőjében ha fut kerengve
az egyformák sikátorában
szívútját bejárva megpihen
mégis téged írtak fel dereng
valami könnyű tavasz apró
bogárlesen rigó röppenve
fülembe kiálltja szárnyakat
egy festő akaszt hátamra Ő
a holnapot nem retusálja
receptre volt világossága
2016. április 16.
*
400.
Ezerjó
"Én jó vagyok, ezrek jósága tölt,"
kimérten állok, pár évet kérek -
"más vágyam nincs, tartson soká a föld"
arcom törlöm, izzadtság a bérem.
Álltam épp a szélben, magot hordott
kötényében, szórta szerteszéjjel,
nekem is adott sok ezer jóból -
felébredek egyszer csukott szemmel
és fák ölébe hajtom le fejem;
apránként, de álmokat is veszek -
fogság az élet, lüktet ereje,
törzsét is érem - fogja a kezem.
( az idézet Kosztolányi Dezső: A jó élet c. verséből )
2016. április 5.
*
399.
Mementó
Akár pluszos is lehetne,
mint egy szemlencse,
ha a világ hálójából
minden árnyék kiesne.
A csalik szándékosan
kidobva, ráakad egy cet
a nagy izgalomba; -
így ürül ki lassan a tenger.
Csillagok őrködnek az út végén,
zászlók hirdetik az üres kerteket;
mindent fel tud számolni egy nép,
ha lencséjét törik, mínuszokba lép
az érték, de a kapcsolat él -
"Isten nem ver bottal"
A méhek szorgos nyugalommal,
katicák pöttyös tarisznyáját
töltik, nem állnak egymás útjába;
nézik az embert, hogyan tiporja
halálra, vagy kelti életre
a köveket és menti vagy
kivágja a fákat.
Vajon mit hoz ez a tavasz, kérdezem -
ráfelel majd szolgám,
aki bent ragadt feszült mellemben.
Ott vagyunk mi édes kettesben.
Utunk végén majd meglátjuk
magunkat is... ott fenn a kereszten.
2016. március 21.
*
398.
Ha ideér és tavaszt fest
Ha ideér a fény a karja
rügyeket ejt jázminágra,
hajlott hátú bokra ébred,
ezüstég ha fest a rétre.
Az ember vágya álmot rejt,
nem akarjuk, de idővel
elfogyunk, mint a gyertyák,
bús rokonunk lesz a magány,
de az emlék megmarad.
Jel és szó életünk ösvényén;
becsüllek te gyönyörű édenkert,
ajtódban áll a tavasztündér
- nárciszból ruhája, bája
törékeny, szépsége
pillangók nászakor
kiárad a földre, éke
fénytől lesz kába -
így jön el Isten országa,
ha a menny kapuját kitárja.
Az ember sóvárogva látja,
lágy szellő fordítja az ekét
- ibolyakék és smaragdzöld
fátylat emel a lélek fölé -
nyomára lép ha ágra
tapad majd minden levél.
2016. március 15.
*
397.
Égő tulipán
Tavaszt hoztam neked
madaraim dalát
esővel csorog le
az ereszek falán
nótás kedvük nem szegi
egy falatnyi hiány
korgó gyomruk
még nem talált
semmit a reggel asztalán
eladó lesz egyszer
a tavasz kabát
felölti majd nyarát
az égő tulipán
csak koppan
csak csurran
mikor lesz már vége
barkákat szülnek
a mezítelen égre
addig búsulunk
addig vigadunk
a kóbor tavaszon
is mosolygunk
hárfát pengetünk kezünk összeér
őzszemű a pillanat
egy csókkal felér
2016. március 1.
*
396.
Marasztaló
Futó a rózsa és pazar
ha metszi tiszta kéz hamar
sebét takarja kell csodáld
remény kibontja illatát
leány hajára tűz a fény
maradj legény emeld föléd
*
(Sebét takarja kell hogy áldd
remény kibontja illatát
futó a rózsa és pazar
ha metszi tiszta kéz hamar
leány hajára tűz a fény
maradj legény emeld föléd)
2016. február 21.
*
395.
Fénnyel terített
Minden radír kiesik annak kezéből,
ki fegyverként, tisztátalanul
felemeli szavát, minden molekulám
átrajzolta a közösben önmagát -
rég nem jártam a hegy túloldalán.
Mikor megismertelek tudtam,
hogy tiszta gondolatok vezettek,
bennem hajtások cseperednek,
elér bástyaszeled, pillérkarok
eldobják, mi elragadna tőled -
lehet egy csonka radírvég,
elveszti a kéz, mi lendítené.
Tányért török egy mozaikdarabért,
hogy falamra ragaszthassam fel,
a képet, mit elsodorna az idő -
margaréták szirmait számolom
és áldozati csillagként földre esek,
de te ott leszel, mint a Hegy. Nézlek,
nem felelsz - csak lélegzel...
értem kimondatlan szavaid.
Látom fénnyel terített asztalod.
Szándékod, hogy feltöltöd
szépséggel az Univerzumot.
Csobban a tenger, parton ülnek
a kvarcszemek, valaki súgja
hozzám érhet közelséged,
a Teljesség jön és ünnepel.
2016. február 17
*
394.
Nosztalgia
A csillagport mikor a földre ejtem
zárj karodba, bár jázmin fényű testem
szolga és szikrát vet, mint egy kemence,
ontod rám illatod, szívbe zársz, rejts el
a sötétség elől vagy dobj el messze.
2016. február 12.
*
393.
Testvérem...
tudom, hogy nagyon szerettelek volna,
de akkor ott egy pillanatra
meghalt Isten mosolya
és valaki döntött,
homály vette körül csillagomat.
Dúdoltam volna szép altatót,
"egy nagy kék nevetés az ég"
de elültek a visszhangok
mosolyod születésekor.
Valaki lehet, hogy tudja,
miért nem öntött téged
színpompás anyagba,
pedig virágzott a május
és poroztak a méhek -
túl a meséken, túl az álmokon,
mit szövöget az ember -
lassan fejkendős fejjel
kell megértenem,
hogy elfordultál a fénytől testvérem...
születésedkor apa elkésett,
anya elveszített...
nagyon szerettelek volna!
(az idézet - Kemény Simon verséből)
2016. február 10.
*
392.
Napnyugta előtt
Citromsárga hajóban úsztak a felhők.
A repülők piramisokat rajzoltak az égre,
csak néztem a víztiszta kékre.
A Nap most bújt a dombok mögé,
az uszályok a felhők mögött kikötöttek.
A dombhátak az esti pompát öltötték fel,
időnként egy-egy felhőpamacs feleselt
az újonnan érkezőkkel. Ki érti ezt?
Egy rendhagyó csapat.
Szüntelen alakot változatnak,
estére mindenki bevégzi a dolgát
és megpihennek egymás kertjein.
2016. február 5.
*
391.
Pár-beszéd
Magot vetni halott földbe nem lehet
Az idő kardjába hal minden bele
A teremtés gyűrűjét adjuk vesszük
Kézről kézre járhat majd mindent vesztünk
Mondom a parázsnak kapjon lángra
Szellő is cserzi bőrét ha vágya
Nem dönget falat csak egyre várja
Hogy legyen a végén égő háza
Méz nélküli is lehet minden édes
Ha a gyümölcs levében az élet
Lélekcseppjét megtartani képes
Tiszta lapra húz ráadást tépett
Szívem egy falat reszkető lángja
Maradékát megvilágítja az éjszaka
Hold nélkül is akad boldogságmorzsa
Kenyér ízébe vetett vacsora
Nem gondolom hogy nem fogsz várni,
Asztaltól széktől baráttól válni
Nehéz a mindent tartó gyökértől
Csak a halál vesz ki az egészből
2016. február 6.
*
390.
Félkészen
Sokszor le vagyok maradva
lényeg nem hozzám képest
csak akkor haldoklok ha
gyakran másokhoz mérnek
lerágott csontok zörgése
ébresztőt fúj valaki van mit
ha elhagyok mit magamhoz
képest mérek az vagyok
egy kicsi lap a pakliban
színes lapokon egy mérleg
azon mérhetem magam
jó szögből világítom meg
arcomat könnyebb mint
gondolom így tavasz előtt
csak a ködök lehelnek
homlokon semmi jel
de mérhető az üdvösség
az ősbizalom bennem ég
míg lényem veszti szem elől
fogás leszek egy markolaton
2016. január 26.
*
389.
Érvényben
Van valami közünk egymáshoz,
a mosolyod is árulkodik
cipőméretben páratlan vagy -
az enyém nyolcassal végződik,
ha elfordítom végtelen jel lesz;
elfér benne az egész Univerzum.
Az üveghegyet is közelebbről látom,
mint a mai napot, valami gyönyörűség,
uszályon utazik a fény, az ember
szinte beleborzong, ha arccal belenéz;
indul a fotoszintézis a rügyek mélyén.
Napfürdőt veszek, cinke dalol,
kipirul a bőr, szembogár szűkül
- vénába kapom az infúziót -
elsősegély - egy kis útravaló.
Létezik óriás cipő? Váltani kéne
belépőt, hogy elvigyen oda,
hol már elfáradna a láb!
Lépten-nyomon látom
az állomásra érkező vonatról
vannak átszállók - én maradok.
Fülke-melegben reménykedem,
meghallom majd bentről,
mikor kopog az ereszen
az első fecske... majd utána indulok,
érvényes jeggyel utazom...
míg el nem fogy az út.
2016. január 14.
*
388.
Monoton
Három éve is nagyon szerettem
mert tudom milyen volt a belseje
melegen tartotta lépésem siklottam
mint egy szánkó csilingelt jókedvem
minden kiderült még a könyvek is
a polcon felüdítik a napomat estig
segít a leakasztott falióra csendje
eltorlaszolja értem a füstös világ
ablakát hogy ne féljek ha kérdeznéd
lesz-e derű a mélyben nem tudom
telnek a percek szoktatom a szemem
csak egy feszület - világít a sötétben
nyeli a használt levegőt ásítok
elalvás előtt zavarban a megállt óra
és jön a Hold menetrend szerint
ballag az útján már koromsötét van
2016. január 12.
